Kedves magyar vérem, édes atyámfia,
Hozzád sz6ól, a néphez, a nép egy hű fia.
Tudjátok – az alföld sikján mi történik?
A rabló rácz csorda magyar vérben fürdik.
Zenta, Ada, Becse, Kanizsa, Martonos,
Mellyeket a Tisza bús habjaival mos,
Mind levannak dulva, égetve, rabolva,
És a magyar népnek vére bent kiontva.
Mohol, Kula, Hegyes, Fekete- és Szeghegy,
Erre most az ember, csak csont halmokon megy.
Ez történik népem a magyar vidéken –
A kegyelmes császár felséges nevében.
Irtanak, pusztitnak, gyujtnak, öldökölnek,
Lelke sír az árva hiv magyar nemzetnek…
De elég-e a köny? nem elég, most vér kell –
Vér és bosszu kell most az Isten kezével. –
Esküdjél uj népem, hogy mint téged irtnak –
Ellenséged férgül úgy adod a sirnak.
Vagy irtását nézed tovább szép nemednek?
Hogy szép szűzeiddel vadak kéjelegnek?
Magyarországodban bujdosóvá lettél,
Vért sir szégyenében az ember nevednél.
Gyüljetek össze az Isten szent nevében,
Ott van az igazság az ő szent kezében.
A mint nektek mérnek, ti is úgy mérjetek.
Menj népem – megáldja Isten fegyveretek!
Forrás: Nép barátja 6. sz. Debreczen, 1849. febr. 22.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése