Takarodik tőlünk a tél óriása
Űzi a tavasznak tüzes pillantása…
Elmegyen a halál, eljön az uj élet,
A régen alvó föld álmából fölébred.
Rózsabokor hajlik a domb oldalára,
Csakhogy piros vérből fakad minden szála
S repkedő pacsirták éneklése helyett
Ágyúszó hasogatja a levegő eget.
Az esti szellő, ha vidékünket járja,
Véres zászlókat fog lebegtetni szárnya,
S híves ujjaival lágy selyem-kezének
Letörli homlokát a fáradt vitéznek.
Oh milly kies tavasz! oh milly kedves napok,
Midőn az ég boltján uj fényes nap ragyog…
S szétszórt sugarának égető hevétől
Olvad a korona a király fejéről…
Jer tavasz, jer hozzánk a szabadságharczba,
Új erőt lehelvén a küzdő magyarba…
Mikorra kivirit koszorúd virága
Örömünnep legyen e szegény hazába!!
Forrás: Nép barátja 9. sz. Debreczen, 1849. márc. 16.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése