Ne csudálkozz szépem!
Hogyha nem látsz rajtam semmi vidámságot,
Hogyha fürteidhez
Mit hajdan nem tüzök érzelemvirágot.
Nem adhatok most, nem
Tarka szegfűt, piros rózsát szavaimban.
Hiszen az én szivem
Puszta kert hol csak száraz rozmarin van.
Szivemnek kertében
Csak ez egy virágát hagytam fen a búnak.
Örömim, reményim
A hazának adtam... halottkoszorúnak.
Forrás: Magyar Emléklapok. Történeti és szépirodalmi közlöny
az utolsó forradalom korából. Szerkeszti és kiadja: Szilágyi Sándor. Új folyam,
I. füzet. Pest, 1850.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése