Ne húzd czigány, ne húzd azt a nótát,
Rákóczynak hires indulóját.
Fáj a szivem mintha megszakadna
Magyar dalra, magyar indulóra.
Törd el inkább siró hegedüdet,
Menj a síkra s mélyen eltemessed,
Minek élne velünk búbánatra
Hegedüdnek búbánatos hangja!
Holt menyasszonyt s nászi koszorúját
Egymás mellé, egy mély sirba zárják.
Délkeletről a ki elkisértél
Faluvégin hegedüdnek éltél,
S ha megáradt érzelmink folyója,
E folyónak haldokló hattyúja:
Hangszered volt, és ábrándos hangját
Nincsenek kik visszaadni tudnák!
Hagyd el, hagyd el füstös palotádat
Hord el ismét vándor sátorfádat.
Minek a dal a mi fölhevitsen,
A magyarnak kardja többé nincsen:
A ki nyugszik kün a temetőbe’
Minek annak a czigány zenéje!
Forrás: Magyar Emléklapok. Történeti és szépirodalmi közlöny
az utolsó forradalom korából. Szerkeszti és kiadja: Szilágyi Sándor. Új folyam,
I. füzet. Pest, 1850.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése