Botok, lábak tobzódtak
a fején, veséjén démonian,
míg a kövezet négyszög-hálóiba
fönnakadt a vére.
Egy kavicsos görönggyé dagadt nyelv
ott forgott a sötét mellékutcában,
végigkattogva a porosan bámuló, süket ablakokon.
Csak a bordák székesegyházát
zihálva beszakító gyilkosok
tudták már, hogy az a nyelv
ugyanaz volt, amin az én gyászhimnuszom
most fölszáll az ítélet
csillagáig.
Forrás: Tornai József: A
többszemélyes én 10. old. – Szépirodalmi Könyvkiadó Bp., 1982.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése