Turgenyev: Az önző

Minden kelléke megvolt benne annak, hogy családjának ostora legyen.

Egészségesnek született, gazdagnak született - és egész hosszú élete folyamán megmaradt gazdagnak és egészségesnek, ballépést nem követett el, tévedésbe nem esett, el nem szólta magát, bakot egyszer sem lőtt.

Feddhetetlenül becsületes volt!... És becsületességének büszke öntudatával fojtogatta környezetét: rokonait, barátait, ismerőseit.

A becsületesség volt a tőkéje... s uzsora-kamatokat szedett érte.

A becsületesség adott jogot neki arra is, hogy kíméletlen legyen és ne tegyen jót az előírtakon kívül; és ő kíméletlen volt és nem tett soha jót... Mert amit parancsra tesz valaki, az a jó - nem jó.

Sohasem törődött a maga - mintaszerű! - személyiségén kívül senkivel, és őszintén felháborodott, ha mások ugyanolyan gonddal nem törődtek az ő személyével!

De esze ágában sem volt, hogy önzőnek tartsa magát és mindennél jobban megrótta és üldözte az önzőket és az önzést! Hogy is ne! Mások önzése zavarta a maga önzésében.

Mivel magában a legparányibb gyarlóságot sem fedezte fel, nem értette meg s nem nézte el mások gyarlóságait. Általában nem értett meg senkit és semmit, mert mindenfelől, alulról és felülről, elülről és hátulról teljesen körül volt véve önmagával.

Azt sem értette meg, mit jelent megbocsátani. Önmagának nem volt megocsátanivalója... Miért bocsátana meg hát másoknak?

A tulajdon lelkiismeretének az ítélőszéke előtt, a tulajdon istenének a színe előtt - ez a csudája, ez a szörnyetege az erénynek még fel is emelte szemét - és határozott, tisztán csengő hangon mondta ki a szót: "Igen, én érdemes és erkölcsös ember vagyok".

A halálos ágyon is megismétli majd ezeket a szavakat - s akkor sem reszket meg a szívében - abban a foltokat és repedéseket nem ismerő szívben - semmi.

Ó, elbizakodott, hajlíthatatlan, olcsón szerzett erények csúnyasága - alighanem rútabb és undorítóbb vagy a bűn nyilvánvaló rútságánál.

1878. december

(Ford.: Áprily Lajos)

*

Turgenyev prózában írt költeményeinek első csoportja 1882-ben jelent meg először, nem könyvalakban, hanem folyóiratban. Latin szóval ezt a címet adta a válogatott költeményeknek: Senilia (öregkori munkák). A kiadóhoz intézett levelében így határozta meg műfajukat: költemények prózában. A levélben rövid előszót is írt s abban ezt a tanácsot adta az olvasónak: "Kedves olvasóm, ne fusd át ezeket a költeményeket egyfolytában; úgy bizonyosan megunnád s a könyv kifordulna kezedből. Olvass közülük innen-onnan: ma egyet, holnap is egyet: - valamelyik talán belehullat valamit a lelkedbe."

Mind a hetvenkilenc költemény élete utolsó éveinek termése (1878-1883). Sokáig azonban csak az első csoport darabjait ismerték, magyarra is csak azokat fordították le. A második csoport harmincegy költeménye 1930-ban, Párizsban került elő P. Viardot hagyatékából. Ezek egy részét az író bizalmasaknak érezte s ezért maradtak ki az első összeállításból.

Forrás: Szépirodalmi Kiskönyvtár 55. Turgenyev: Költemények prózában 39-40. old. - Új Magyar Könyvkiadó Bp. 1952.