Tornai József: A történelem szétfűrészelése

1848

Huszárlovak fölszárnyasodnak,

röhögnek, mezők ellenek

puskás boronákat,

lándzsa döf,

csúszik-szakad sebtérképes költő-arc

a kóborfarkas-szájban.

1867

Háromszor csattogott le a hamis csillag,

háromszor villant

a bölcs azbeszt-szakállán

a cirmos alázat.

Ó, te vastag felejtés,

penészes lomposodás,

hová temetted agyarainkat?

1919

A történelem szétfűrészelése,

ezer idő föláldozása,

munkások halomba-tornyosult ablak-arca,

átvágott szügyű töltéseken

föl-földagadó, nagy, égő zsellér-szív:

jöhet a gyulladásos szemű, kasza-patájú

Európa-tehén.

1944

Ha föllázadsz,

a halál állkapcsát bokszolod,

templomok szemérme szül ágyúlövedéket

a butaság lepedőire;

a kushadóknak, meggörbülőknek

levágják a tökét,

csak ne hallanánk át sírásukat

szerelmünk első gyönyör-vijjogásán.

1945

Lóhúgyfolt a padlón, hullaszag,

vöröszászló-forgószelek:

válaszol lepikkelyezett síkság,

fiatal elmék május-elseji bimbó-dörrenése,

katonaszemek lánca;

föltűrt ruhaujjal a remény

takarítóasszonya

1956

A becsapódása óta üvöltő meteort

szétszerelték a hirtelen

csönd kezei:

hallod? ebben a némaságban

tizenötmillió

szanaszét-dobált, átlátszó

agyvelő ketyeg.

1979

Az orvosságot beadják.

Fonakodik lábunk közé

ugyanaz a vérzsibbasztó szél?

Ne ijeszd el a folyókat:

nyeljék le a kifosztott híreket,

ország-daganatokat

földgömbnyi vonaglással.

Forrás: Tornai József: A többszemélyes én 11-13. old. – Szépirodalmi Könyvkiadó Bp., 1982.