A paradicsomok: vörös
Zsarnokai a kertnek,
Dagadnak és nevetnek.
Minden vérét kiszítták:
Azért oly pirosak ők,
Azért oly sárga a kert. -
De ők csak egyre telnek,
Vérszopói a kertnek -
De ők csak rátapadnak,
Szíjják, szíjják a vérét,
Élik fényét a Napnak
S a vértől majd kihasadnak.
Körül a növény-népség
Sorvad a földre dűlve,
Kiszítták minden vérét -
De ők rátelepülve,
Csak szíjják egyre jobban,
Csonttá, vázzá fakul a kert -
Csak az ő arcuk dagad, lobban.
Már, butulásig telve,
Lehúzza testük terhe;
Vörös, nagy testük a földön
Hemperg: s ők szíjják a vért,
Dagadva és nevetve.
Körül holtsápadt a kert -
De ők még egyre telnek,
Mégjobban rátapadnak,
Szíjják, szíjják a vérét
És röhögnek a kertnek
Képébe, majd kihasadnak.
Vörösen és lobbanva
Egyszerre tátog ajka
Száz vérképű zsarnoknak -
S orkán-kacajt harsognak,
Gutaütésig érve,
A sápadt kert képébe!
Nagy, rőt, telt, puffadt testek
A földön hanyatt esnek,
Hahotázva, kacagva, -
A kiszítt zsírú kertnek
Vérén duzzadt-butulva,
Elterülve, jóllakva!
Forrás: A magyar költészet gyöngyszemei - Mai magyar költők 66-67. old. - Ifjúsági Könyvkiadó
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése