Turgenyev: Mikor magam vagyok...

(Az alteregó)

Mikor magam vagyok, sokáig s teljesen egymagam, egyszerre úgy rémlik nekem, hogy valaki más is van a szobában, mellettem ül vagy ott áll a hátam mögött.

Amikor megfordulok vagy hirtelen odakapom a szemem, ahol az az alak rémlett, természetesen senkit sem látok. Még közelségének az érzése is eltűnik... de néhány pillanat múlva visszatér megint.

Néha két kezem közé fogom a fejem s elkezdek töprenkedni róla.

Ki lehet? Mi lehet? Nem idegen nekem... ismer engem - és én is ismerem. Mintha vérrokonom volna... pedig közöttünk mélység tátong.

Sem hangot, sem szót nem várok tőle. Néma és mozdulatlan... És mégis mond valamit nekem... valami homályosat, érthetetlent - és ismerőst. Minden titkomat ismeri.

Nem félek tőle... De kényelmetlenül érzem mellette magam s nincs ínyemre, hogy belső életemnek ilyen tanúja legyen. És mégis: hiába más és idegen a lénye, nem tudom beleérezni magam... Csak nem az alteregóm? Csak nem az elmúlt énem? Mert csakugyan: a között az ember között, akinek látom magamat a múltban, és a mostani magam között - nem tátong-e mélység?

De nem az én parancsolatomra jön el, - úgy látszik, külön akarata van.

Örömtelen így élni, testvér, neked is, nekem is, ebben a gyűlöletes szótlan magányosságban.

De várj... Mikor én meghalok, egybeolvadunk - régi és mostani magam - s átsuhanunk a soha vissza nem térő árnyékok birodalmába mindörökre.

(1879. november)
(Ford.: Áprily Lajos)

*

Turgenyev prózában írt költeményeinek első csoportja 1882-ben jelent meg először, nem könyvalakban, hanem folyóiratban. Latin szóval ezt a címet adta a válogatott költeményeknek: Senilia (öregkori munkák). A kiadóhoz intézett levelében így határozta meg műfajukat: költemények prózában. A levélben rövid előszót is írt s abban ezt a tanácsot adta az olvasónak: "Kedves olvasóm, ne fusd át ezeket a költeményeket egyfolytában; úgy bizonyosan megunnád s a könyv kifordulna kezedből. Olvass közülük innen-onnan: ma egyet, holnap is egyet: - valamelyik talán belehullat valamit a lelkedbe."

Mind a hetvenkilenc költemény élete utolsó éveinek termése (1878-1883). Sokáig azonban csak az első csoport darabjait ismerték, magyarra is csak azokat fordították le. A második csoport harmincegy költeménye 1930-ban, Párizsban került elő P. Viardot hagyatékából. Ezek egy részét az író bizalmasaknak érezte s ezért maradtak ki az első összeállításból.

Forrás: Szépirodalmi Kiskönyvtár 55. Turgenyev: Költemények prózában 76 old. - Új Magyar Könyvkiadó Bp. 1952.