1.
IdegszÁlakból szőve nékem
a bágyadtság a hintaszékem.
Ő érez. S ring zsongó ütembe
a végtelenből végtelenbe.
Asszony, ha volna, s erre járna,
hívó mosolyra nem találna.
S kétség, ha volna, s erre törne,
gyötrő szemével nem gyötörne.
Nem dajkál így az anyaöl sem.
Nem nyugtat így meg még a könny sem.
Erősnek így senkit se félek,
és nem bántódom, nem remélek.
Idegszálakból szőve nékem
a bágyadtság a hintaszékem.
A menedékem.
2.
Mételyes virágok, fekete kalászok,
álombontó kaszát nem fogok tirátok.
Viselő bánatért hebegjenek vénnek, -
zsongjon zsolozsmásan eztán is az ének
Kupolás örömet már nem keserülök.
Ha csillan is felém, gyáván elkerülök.
Elköteleztem én magam a fenyérnek.
Zsongjon zsolozsmásan, fonnyadt éjszakásan
eztán is az ének.
Forrás: Komját Aladár válogatott művei 73-74. old., Szépirodalmi Könyvkiadó Bp., 1962.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése