Gyulai Pál (1826-1909): Szeretők*

 
„Olvad a hó, tavasz akar lenni,
De szeretnék kék ibolya lenni!
Kinyilnék a szomszédunk kertjébe’
Hadd tüzne föl dobogó keblére.

Megtudhatnám, miről gondolkozik,
Rólam-e vagy másról álmadozik.
Jaj ha másról, jaj ha csalni akar…
Hervadjak el, én istenem, hamar!”

Szomszéd fia átkiált a lyánnak:
„Ne légy virág, maradj te csak lyánnak!
Szeretőm vagy, légy a menyasszonyom,
Feleségem, én édes asszonyom!

Virágozva együtt hervadjunk el,
Ne tavasszal, hanem késő ősszel,
Csak egymásért örüljünk, búsuljunk,
Egy nyoszolyán, egy sirba’ nyugodjunk.

(* E költemény kezdő sorait egy népdalból kölcsönöztem; a többi rész, valamint az egész compositiója, eredeti.      Gy. P.)

Forrás: Koszorú – Hetilap a szépirodalom s átalános miveltség köréből. 3. évf. Első félév. 14. sz. Szerkeszti Arany János. Pest, Nyomatott Emich Gusztáv Magy. Akad. Nyomdásznál l865.