Balogh Zoltán (1833-1878): Örök s mulandó

 
Örök vagy, szirt, a zordon bércz felett -
Borongva átélsz ezredéveket;
Örök vagy, tenger, örvénnyel tele -
Hiába hány-vet a vihar szele;
Örök vagytok nap, hold és csillagok -
Mig fényetek könyörtelen ragyog;
S örök, melyből az ész kizárva van -
A mély, magas és a határtalan!

Mulandó vagy te, illatos virág -
A hervadást lágy szirmodra irák;
Mulandó vagy te, szép tölgy-korona -
Gyököd kiszárad s diszes mind oda!
Mulandó a hős fürtén a babér,
A hir, dicsőség, mely nyomába ér,
Az ifjuság, a báj a nőszemen
S inden mi kedves: hűség, szerelem!

Forrás: Koszorú – Hetilap a szépirodalom s átalános miveltség köréből. 3. évf. Első félév. 24. sz. Szerkeszti Arany János. Pest, Nyomatott Emich Gusztáv Magy. Akad. Nyomdásznál l865.