Hiador (Jámbor Pál 1821-1897): Lord Byron (Költői beszély)

 
I.
Költő vagyok, azt mondja Anglia,
Költő vagyok! Azt mondja a világ;
Mit ér? Ha ezt tagadja Julia,
A többi mind kopár, vad pusztaság…
A te költőd vágyok lenni régen:
Szép milady! Légy a feleségem!

2.
Mit ér nekem, ha a britt korona
E perczben itt lábamhoz hullana
Egész világ zöld koszorúival?
Hisz látod azt, nem nézek én oda,
Te vagy nekem, te vagy Britannia,
A korona úgy,mint a cserfagaly.
Szép koronám! Zöld babérom itt lenn:
Szép milady! Légy a feleségem!

3.
Szép vagy te, hajh! De mint márványszobor,
Nem nyúl kezed ki, míg örvény sodor,
Pedig csak egy szó… és enyém a part!
Nyugton  nézed, hogy visznek a habok,
Miket nevelnek uj, uj viharok:
Te is, neveled a vihart!
Bár szobor vagy, ő eljegyze régen:
Szép milady! Légy a feleségem.

4.
Vajh bűnöm-e, hogy perbe van családunk?
Nincs más örökség – és a dölyf – mi nálunk;
Hogy a sajtó gúnynyillal ostromol?
Pereljenek! Csak köztünk, frigy legyen,
Hadd bántson a nyíl, nem fáj az nekem:
De tőled, angyal! Fáj a gúnymosoly.
Lelkem úgy is már eljegyze régen:
Szép milady! Légy a feleségem.

5.
És hadd susogják Don Juan!… se baj,
De mely kisér a titkos gúnykaczaj,
Felkölti bennem azt hogy lord vagyok!
Marják, gunyolják törpe verseim! -
De ezt az egyet, melyet küldök im,
Ne bántsa nyíl, inkább engem gyilok.
Ugy is egykor egyesitnek égben:
Szép milady! Légy a feleségem!

6.
Egek! Mi szép! – mondják: menyasszony ő!
Igaz lehet, a nép egyházba jő;
E czimeres sok hintó nem hazud;
Szebb volna a nász, ha a vőlegény
Kereszt helyett viselne koszorút.
Oh ne mondd ki… enyém vagy te régen:
Szép milady! Légy a feleségem!

7.
Fénytől lobognak, oltár, czímerek,
Mig titkon lelkem gyászt ölt, éji gyászt;
Vajh tudja-é, hogy én mit szenvedek? -
Ámbár… mosolygok, bár nem könyezek;
Isten hozzád! Hogy kisérném e nászt?!
Halld! Az esküt most susogja épen:
Szép milady! Légy a feleségem.

8.
Láttál e már királyi esküvőt?
Hol a királyt nem nézik: mind csak őt;
Te is királyné vagy ma, Julia!
Mint a galamb, ha leejt egy szemet,
Oly könnyen mondod a terhes nevet,
E szót örökké! E helyett soha!
Addig is míg egyesítnek égben:
Szép milady! Légy a feleségem! -

9.
Szép lányka volt. Szebb mint menyasszony ő!
A koszorú halványabb mint a fő;
Ily párt nem látott régen Anglia;
Midőn az ég rám darabokba hull,
Zápor gyanánt az áldás hull oda;
És a költő most nem susogja, nem:
Szép milady! Légy a feleségem!

10.
A nép boldog, ha gazdag nászt követ;
Téged ki fog követni, számüzött?!
Nem kérek én… csak egy mosolyt, nevet,
Az oltárról csak egy tekintetet
Az érted esdő boldog nép között…
És a költő majd susogja – ott lenn:
Szép milady! Légy a feleségem!
* * *
Isten hozzád koronám! Babérom!
Mily kicsiny lesz, most tünik ki sírom,
Nagyobb a seb, melyet eltakar, -
Téged ott vár lágy menyasszony ágyad!
Tenger hányja az én nyoszolyámat;
Isten hozzád! Üdvözlégy – vihar!
* * *
Másnap, sötét köd úszott Londonon,
Míg egyre forgott lány és billikom,
Zenébe olvadt a tengermoraj,
- Ilyenkor elvész egy lassú sohaj -
Fényárban úszott a dús palota; -
O lord Byron! Még egyszer nézz oda! -
Holnap – ma tán – örökre elhagyod
Édes hazád, boldog menyasszonyod!
Ints búcsujelt kendőddel… ott van ő!
Mosolyg az arca, mosolyg a büszke fő;
Mienk az élet! Mondják, s érzik azt.

De hátat fordít… nem keres vigaszt.
Egy agg cseléd, hű Fletscher jő elé:
„Bujdosni kedved – kérdi -volna-é?”
Nem kérdvén merre? Ez fejével int;
És ujra kérdi; és int ez megint…
Kövess tehát! Mond Byron – s adj kezet,
Elhagyjuk holnap ezt a – szigetet,
De néha légy, komor, rideg, setét,
Soha ne ejtsd ki a honnak nevét!
Oh, mert e név fáj! Mint gúny és epe,
Csak ezt ne említsd, kérlek égre! Ne!
„Uram! Van egy sír… nem megyünk oda?”
„Hallgass! Utamban áll a palota.”
„Barátaidtól nem veszesz bucsút?”
„A siron át visz arra, lásd, az út!”
„Hát véreidtől?” Itt kaczag: haha! -
„Én, lord Byron! Soha, soha, soha!”
Páris 1856.

Forrás: Koszorú – Hetilap a szépirodalom s átalános miveltség köréből. 3. évf. Első félév. 16. sz. Szerkeszti Arany János. Pest, Nyomatott Emich Gusztáv Magy. Akad. Nyomdásznál l865.