Szent karácsony napja hideg, fagyos télben!
Szövétneket gyujtok keblembe’, hogy égjen,
Letűnt boldog gyermek-korom emlékére,
Mikor égő vággyal lestem az órára,
Melyen véget ér a kis szoba homálya,
Megtöri azt fényes angyal érkezése…
A küszöböt olyan meghatva léptem át,
Követve jó anyám bátorító szavát.
Ragyogott a fája, karácsony estvének,
Szemeim a fénytől csaknem elveszének…
Nem is hamar lepett meg az nap az álom.
Most erről, majd arról szólt jó anyám szava,
- Feddje is még soká boldog aggkor hava!
Mennyei Atyáról, a ki s világon
Könyörült s érette szent Fiát leküldte,
Hogy az ember bűnbe ne legyen merülve.
Oh, azóta sokat bejártam országot,
Szomjas lelkem tudás forrására vágyott;
Agg tudósok ajkán lestem a beszédet;
Magam is az Úrnak lettem a sáfára;
Ad, de mitsem tágult a tudás határa,
Ma sem birom azt, mi után szivem égett…
Jó szülém oktató karácsonyi szava
Minden tudomásomnak az éltető sava.
Igen ez a titkok titka: Ő jött értünk,
Hogy bűn ellen harczot harczolni ne féljünk,
Ő az Ige, kiben lett teljes váltságunk.
Pásztorok, királyok Bethlehembe térnek
S milliók ajkán zendül buzgó hála ének,
Hogy megbékélt Atyánk gyermekivé váltunk…
- Szent karácsony napja hideg, fagyos télben,
De forró hálánknak lángja eget érjen.
Szentesen
Forrás: Evangélikus Családi Lap 6. évf. 8. sz. 1901. dec. 25.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése