Az Avar-domb kincse

Zengett az Avar-domb

Őszi, csendes éjeken

Apám kis földjén.

Zengett az Avar-domb,

Nekem zengett, csak nekem.

 

Vad népe Bajánnak,

Véres fejű avarok

Nekem üzentek:

„Vad népe Bajánnak

Neked kincseket hagyott.”

 

Zengett az Avar-domb

Kiszöktem egy hajnalon

Az ősi kincsért.

Zengett az Avar-domb,

Mélyedt, mélyedt a halom.

 

Vad népe Bajánnak,

Béna lesz már a kezem:

Ások, csak ások.

Vad népe Bajánnak:

Azt a kincset keresem.

 

         Van-e lakóhelyed környékén olyan hely – kút, forrás, üreg, alagút, rom, domb, hegy stb. -, amelyhez rejtett kincsekről szóló történelmi hagyomány, monda, hiedelem fűződik?

- Láttál-e már ásatást közelről? Ismered-e a régészek munkáját.

- Kutattál már kincs  után? Találtál már földben régi cserepeket, csontokat, fémtárgyakat?

- Mit hallottál az avarokról? Ki volt Baján?

- Ha még nem voltál múzeumban, keresd föl a hozzád legközelebb eső múzeum régészeti gyűjteményét. Nézd meg az ott található, honfoglalás előtti tárgyakat. Különösen az avar kori emlékekre fordíts figyelmet!

Látod, ilyen egyszerű kérdésekkel – és a kérdésekre adható válaszokkal – kezdődhet Ady e versének megközelítése, megértése.

Ady édesapjának, Ady Lőrincnek Érmindszenten, a kis, Szilágy megyei faluban voltak a birtokai. A síkvidéki Alföld és a hegyes Erdély találkozásánál elterülő tájat hajdan Partiumnak nevezték. A falut erdős hegyek, lankás dombok, tanyák, szőlők és szántók vették körül. Szülőföldjét és gyermekéveinek táját, a „hepe-hupás vén Szilágyságot” a költő sok versében megemlíti. A Séta bölcső-helyem körül-ben például a szülőföld filmszerű bemutatását így kezdi: „Ez itt a Bence, látod-e?:/ Szelíd, széles domb s méla lanka, / Tán klastrom állt itt egykoron…” Ady Lőrinc birtokának egyik tagja a Bence-tanya volt, másik tagja az Avar-dombon terült el. A helyi hagyomány szerint kincseket rejtett a domb. – Miért hívják a helyet Avar-dombnak? Kik voltak az avarok? Milyen kincseket rejt a halom? – olyan kérdések, amelyek a gyerek Ady Endrét, a falu határában kószálgató, a környékkel ismerkedő kisfiút is bizonyára foglalkoztatták.

A nyugat-római birodalom bukása (476) és a magyar honfoglalás (896) közötti időben a Kárpát-medencét a keletről megindult népvándorlás hatására újabb és újabb népcsoportok hullámai borították el. Előbb Attila népe, a hunok alapítottak birodalmat. Majd különféle germán és szláv törzsek (kelták, herulok, gepidák, jazigok stb.) áramlottak be. Az avarok – török eredetű lovas nomád nép – a Don vidékéről nyomultak a Duna-Tisza tájára. 565-570 körül hozták létre birodalmukat. földvárakat építettek, szigorú, harcias katonai szervezetben éltek, virágzott a kézműipar. Sírjaikból igen sok tárgyi emlék került elő. Az avarok egyetlen uralkodójának nevét ismerjük: Bajánét (562-602). A khagán hatalmas kiterjedésű birodalmának központja a Duna völgyében volt.

A szülőföldjéről elkerült, Párizsban és Pesten élő költőben gyakran fölbukkannak a gyermekkor emlékei. Egy ilyen emlékfoszlány lehetett a magja az 1905 és 1908 közötti időben írt Az Avar-domb kincse című költeménynek.

ami az első pillanatban meglepi az olvasót: a versben előforduló ismétlések nagy száma. Minden szakaszon belül teljes sorismétlést találunk. Továbbá az első strófa két sora a harmadik strófában, a második strófa két sora a negyedik strófában tér vissza. Így van a versnek két sora, amely összesen négyszer-négyszer szerepel. ezek a sorismétlések a négy szakaszos költeményt két arányos részre osztják. A strófákon belüli refrént néhány szó többszöri (néhány esetben ragozott formájú) előfordulása tetézi: nekem, kincs, mélyedt, ások. Gondoljuk csak el: a mindössze 56 szóból álló költeményben – a címet és a névelőket nem számítva – csupán 23 olyan szó van, amely egyszer fordul elő. A többi szó kétszer vagy háromszor megismétlődik, a zengett szót például ötször írja le a költő.

Persze ez a sok ismétlés nem a színtelenség, a fantáziatlanság, a szókincs szűkösségének a következménye. A költő éppen a nagyszámú ismétléssel és az ismétlések közé vegyített változatossággal, különbözőséggel ér el igen rafinált hatást. Ady a strófáit és a strófákból épülő verseit mindig tudatosan szerkesztette meg, a vers minden elemének fontos szerepet, hatást tulajdonított. Nézzük csak meg: a vers vissza-visszatérő elemeinek egyhangúságát újabb és újabb ellentétekkel oldja föl, illetve a versbe különféle eltérő tartalmú fogalompárokat sző: zengett–csendes; éj-hajnal; nekem-neked; zengett, üzentek, kiszöktem, mélyedt (mind múlt idejű ige), ások, keresem (jelen, illetve jövő időre utaló igealak).

A rövid, mindössze húsz soros költeménynek is jól megfigyelhető íve van: a gondolat a vers kezdetétől a befejezésig világosan követhető utat tesz meg.

Kemény leütéssel kezdi a költő: „Zengett az Avar-domb…” Ha a költeményt hangosan elolvassuk, és a sorokat a hangzás szempontjából vizsgáljuk, megfigyelhetjük, hogy a vers hangállományán a kemény mássalhangzók uralkodnak. A sorok háromnegyede zöngés mássalhangzóval kezdődik. A rímek keményen ütnek egymásra: avarok-hagyott; kezem-keresem. A versben előforduló hangok közül a zöngés mássalhangzóknak van meghatározó szerepük. Mindez a versnek határozott, erőteljes alaphangot, kemény tónust ad.

Az éjszaka Ady költészetének egyik kedvelt motívuma. A napszakok közül talán ez szerepel a leggyakrabban költeményeiben. A fogalom előbb pozitív tartalmak jelölőjeként van jelen verseiben, később inkább az éjszaka kísérteties sötétje ragadja meg. Itt az éj még nem a rémek órája, hanem értékeket hordozó napszak; itt az éjszaka kincseket rejt; jelzői is pozitív minőséget fejeznek ki: „őszi, csendes éjeken…”

A leíró hangot, a harmadik személyű közlést a második versszakban rövid időre fölváltja a második személyű megszólítás, a költőhöz szóló üzenet: „Vad népe Bajánnak / neked kincseket hagyott.” A birtokos jelző hátravetett („Baján vad népe’ helyett), a szokásos szórendtől eltérő formája mindkét jelzőnek nagyobb nyomatékot ad. Ez a szórend egyébként olyan stílusfordulat, amely Ady nyelvére általánosságban is jellemző.

A versen belüli változást, haladást leginkább az igék fejezik ki: zengett-üzentek-kiszöktem-mélyedt-ások-keresem. A közlés az általánosból indul el, egyre személyesebb lesz, a harmadik személyről első személyre vált, a múlt időből a jelenbe fordul. A hajdanvaló, gyermekkori emléktől a költő figyelme mai önmagára terelődik. S mivel a magyar nyelvben a jelen idővel a jövőt is ki lehet fejezni, úgy érezzük, itt is ez történik: a versben nemcsak a jelen, de a jövő időről is szó van. A vers utolsó szakaszában megismételt ige – ások, csak ások -, valamint a hangsúlyos helyen, a vers utolsó szavaként elhangzó szó – keresem – azt sejteti: a gyerekkori emlék fölidézése csak alkalom, ürügy a költő számára. A fontosabb: a kincskeresés jelképes értelme. A hajdani, egyszeri, valóságos Avar-domb kincse a költőt arra emlékezteti, hogy az egész emberi élet tulajdonképpen „a kincs keresése”: törekvés, munka a vágyott, megálmodott cél elérésére. Ady fölismerését önmagunkra is vonatkoztathatjuk: a titokzatos üregekben, alagutakban, a föld mélyében rejtőző kincsek keresésénél és föltalálásánál fontosabbnak látszik az „ősi kincs2, életünk igazi céljának keresése és megtalálása.

Ady persze mindezt nem így, laposan, tételszerűen, hanem költő módján, képekben megfogalmazva, a maga személyes emlékét általános érvényű igazsággá emelve mondja el. S a költemény éppen azért szép és maradandó alkotás, mert a bennünk is élő fölismerést költői eszközökkel, művészi megformálásban fejezi ki.

TÜSKÉS TIBOR

Forrás: Kincskereső 4. évf. 8. sz. 1977. november