Gyönyörűek voltak tegnap a hegyek,
lobogtak, égtek,mint őszi, rőt tüzek.
A nap hanyatlott – lebukóban volt –
Izzott, vöröslött, mint óriási folt.
Hunyorgott… süllyedt… - mind nagyobbra nőtt
s íjjazni kezdte a kék égi tetőt
tűznyilakkal,
egy röpke felleget,
s a Lomnici felett, lángra lobbantott
majd gyorsan egy fenyves mögé bújt –
és a fény szétoszlott, a tündöklés kihúnyt…
Fátylával hirtelen földre szállt a köd,
s csillag villant fent, a Szalóki mögött.
Valóság volt ez?
Vagy káprázott szemem?
Nem tudom.
Csak arra emlékezem:
szürkére fakultak a ragyogó hegyek
s a Tátra-tájon hirtelen este lett.
Forrás: A Hét 1966. 11.
évf. 8. sz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése