Az
elbeszélőként jelentkező költő, Veres János, egy emberöltőnyi kor sajátos képét
igyekszik egyéni módon megrajzolni e kötet tizenegy novellájában.
Előre
bocsátom. nem olyan könyv ez, amelyet ki lehet meríteni egy kritikával,
egyszeri olvasással elintézni magunkban. Sokszor eszünkbe fog még jutni, sokat
elmélkedünk majd rajta, sokat fogunk még miatta vitatkozni önmagunkkal, az
íróval, az olvasókkal.
Elöljáróban
el kell mondani az íróról, hogy igényes, társadalmi méretekben gondolkodó
szocialista művész. Hazai prózánk színképében ezzel a kötettel ő képviseli a
sötétebb, borús színeket, mely felfigyeltető, elgondolkoztató és akaratlan is
vitára késztető.
Ha
sorra vesszük elbeszéléseit, akkor tűnik ki igazán mindez.
A második hajnal partizántörténet.
Péntek, a sebesült partizán egy villába kerül. Idegen, majdnem ellenséges
környezetbe. Marianne az utolsó pillanatban megmenti őt, ám ő maga meghal. Az
író egyetlen napot ragad ki a villa életéből. A környezet keltette emlékek
felidézésével feltárja az örvényes múltat. Az elbeszélést lépten-nyomon átszövi
a dráma és bár a kapcsolórészek nem hézagosak, zavarólag hat, hogy Marianne
gondolatait első személyben mondja el, és így elmarad az elbeszélőktől
megszokott állásfoglalás. Lehet az is, hogy az író tudatosan hallgat. Velünk
mérlegeltet.
Földrengés után. A címadó elbeszélésben
már leplezetlenül elénk lép az író, saját történetét mondja el. Minden mozzanat
megtelik lüktető élettel, az érzelmek játékával. A háború, illetve a
„földrengés” utáni időben mi jelenthet többet egy fiatalember számára a
szerelemnél? Egy alattomosan elrejtett akna azonban végzetesen megpecsételheti
a sorsát.
Szürke kalap. Ebben az elbeszélésben
az első köztársaság munkásmozgalmában részt vevőknek állít emléket az író.
Valószínűleg Rimaszombatban és környékén – a nevek elváltoztatása ellenére is –
felismerik majd az olvasók a szereplőket. Az elbeszélésben még a látszatát is
kerüli Veres János bármiféle lírai hangvételnek és talán ezért hat lenyűgözően
az alibit bizonyító Horváth sorsa, emberi magatartása.
Vér
és festék. Borsos, illegális pártmunkás feliratot fest a gyárkerítésre: Le a
nácikkal! Le a háborúval! Egy német tiszt az utolsó pillanatban, amikor már a
város északi részéből hatalmas robbanás hallatszik, lelövi őt. Visszatérő
képlet ez Veres Jánosnál: a hős elbukik, de az elv győzedelmeskedik. Ez így
volt igaz és így is lesz, amíg bátor harcosok küzdenek az eszméért. Az
elbeszélést olvasva azonban valamilyen hiányérzet megmarad az olvasóban. Talán
éppen a kegyetlen és kérlelhetetlen pontosságú leírás után valamilyen
feloldódás igénylése.
Vasco da Gamá-ban a külföldre
vetődött, hazátlanná vált Keszei sorsának egy napjával ismerkedhetünk meg. A
hajszálfinom érzelmi árnyalatokat, melyek az emberek sorsát és egymáshoz való
viszonyát meghatározzák, oly plasztikusan ábrázolta az író ebben az
elbeszélésben, hogy feledtetni tudja sablonos jelenségek leírását.
Július.
az író a mai társadalom bizonyos problémáinak, bonyolult összefüggéseinek
megragadására törekszik, ezért oly különös Zsuzsa ebben a szépen megírt nyári
idillben. Különössége azonban a vitatható pszichológiai jellemzés ellenére is
kedves és megnyerő.
Bimbó. Falusi történet, a felszabadulás
előtti időből. Szopóczi nagygazda kedvenc bikája megvadul. A falu ezermestere,
Gyula, lelövi. Veres a legpontosabb realitással ábrázol mindent. A cselekmény
olyan, mint egy kifogástalan logikával summájáig vezetett szillogizmus. A
befejezés adja meg a formulázhatatlan ihletet: a nagygazda lelkének
megismerését.
Egyszerű
történet. Egy szerelmi tragédia okát keresi az író, annak összetevőit
napjainkban, a mi rendszerünkben, amikor a legelemibb, a legintenzívebb emberi
érzés, a szerelem elvben már megszabadult az osztálytársadalmak kötöttségeitől,
az előítélettől. Problémafelvetése dicséretre méltó. Vitatható az író
igazságszolgáltatásának jogosultsága. Ez azonban semmit sem von le a
filmszerűen pergő történet értékéből.
Fegyverek és csillagok. Edina szerelmének és
életének történetét olvasva eltűnik az író apró rezdülésekre reagáló
érzékenysége, a lelki élet válságai iránti érzéke.
Az
út vége. Egy kezdő színésznő megmérgezi magát, öngyilkos lesz. Miért? Hogyan
történhetett? Mi volt az oka? Az elbeszélésben erre keres feleletet az író.
Közben olyan tipikus képletet állít fel, mely a mai társadalmat még hátrahúzó,
a múltból örökölt erkölcsiséget marasztalja el, még akkor is, ha az éppen egy
komoly színházi rendező életének alapja.
*
Veres
János kötete igen ízléses kiállításban jelent meg. A borít és kötés Nagy József
munkáját dicséri.
Ha
ebben a röpke kis ismertetésben elő is fordult néha a „vitatható” szó, ez nem a
mű értékelését jelenti, hanem csupán azoknak a részeknek a megjelölését, melyek
szempontul szolgálhatnak egy-egy író-olvasó találkozóhoz, irodalmi ízlésünk,
tudásunk bővítését célzó eszmecseréhez.
HAJDÚ ANDRÁS
Forrás: A Hét 1966. 11.
évf. 5. sz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése