Gyalog, szekéren, kerékpáron
diákként jártam Szerdahelyre.
Mikor a táj hóbundát öltött,
apám szánnal vitt, ha tehette.
*
Szélcsend idején, jó szót váltva
tíz kilométer sem volt távol.
Apámból nem fogyott ki a szó
a nagy téma: Szibériáról.
*
Bezzeg,mikor az északi szél
metélt, mint a borotvapenge,
hallgatag ültünk, s együtt néztünk
a szűzi, fehér végtelenbe.
*
Ismét a régi út előttem,
csakhogy most velem a busz nyargal.
hallgatom, a szél,
hogy civódik
valahány jégcsipkés ablakkal.
*
Szemem a messzeségbe réved.
Az estre váró láthatáron,
az égi lankák havas útján
megboldogult apámat látom.
*
Pokróca csavarodva hajlong,
jámbor, fakó lovát biztatja.
- Szikrázó hó borul nyomára,a
fülembe cseng csengője, hangja. -
Forrás: A Hét 1966. 11.
évf. 5. sz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése