Kis szülővárosomban,
Szencen jártam,
A volt kisdiákot nem látta
meg senki.
Elindultam a régi fény
nyomában,
Molnár Albertet némán
megkeresni.
(Farkas Jenő: Szenci séta)
Szenc
ma kedvelt nyári üdülőhely.
Nem
így volt itt hajdanában, amikor még nyoma sem volt itt tónak, víznek. A régi
szenciek fürdőhelye a Feketevíz volt, a Malomszugla. S ha már a Malomszuglához
jutottunk, hunyjuk be szemünket s képzeletben szálljunk vissza a múltba vagy
négyszáz esztendőt. A Feketevíz halban gazdag kis folyócska. Széles nádasaiban
a vadkacsák, a gólyák bőven lakmároznak. A Súr szigetig húzódó erdő tele őzzel,
szarvassal. A malomgulai vízimalom zümmögése messze hallik az éj csendjében. A
molnára híres ember, olvasott, okos férfi, kinek szavát, tanácsát szívesen
meghallgatják az egész környéken. Jól ismeri a világ helyzetét, az ország
állapotát. Még gyermek volt, amikor a Malomszuglába is eljutott a végek
örvendetes híre: a derék Dob ugyancsak levágta Egerben a törököt. Fiatalemberként
kesereg Zrínyi szigetvári kirohanásán, s ismeri Tinódi Sebestyén krónikáját is.
Ápolja az akkor dívó Mátyás-kultuszt, s ennek fontos része van abban, hogy
fiában soha nem lohadó nemzeti érzés alakul ki.
A
malomudvarán egymást érik a szekerek. S míg a szenci Csizmadiák,Heringesek,
Csókák, a magyarbéli Szabók órák hosszat beszélgetnek, vitázgatnak a molnárral,
addig fiacskáik a kis Alberttel befutják a nádasokat, s hangzik a dal:
Gólya, gólya, gilice,
Mitől véres a lábad?
Török gyerek megvágta,
Magyar gyerek gyógyítja,
Síppal, dobbal,
nádihegedűvel.
Egyébként
mélázó, félrehúzódó gyermek a kis Albert. Egy ízben világos nappal ábrándozás közben
elszunnyadt a búboskemencén, és alig-alig mentették meg életét, hiszen
aláfűtötték a nagy kemencét. Később is sok szerencsétlenség érte. Messze van a
Malomszuglától a mezővárosi iskola, hová hol gyalog bandukol, hol meg az
édesapja viszi be csilingelő szánon, de minden nap ott van. Tizenkét éves
koráig a szenci iskola legjobb tanulja. A mester egyengeti is a csodagyerek
továbbtanulásának útját. Szencről a győri iskolába kerül, majd Göncön és
Debrecenben folytatja tanulmányait. Göncön Károli Gáspár környezetében tanúja a
vizsolyi biblia fordításának és kinyomatásának. Kassán is nevelősködik, s
ezután indul el szenvedésekben és dicsőségben egyaránt gazdag külföldi
vándorútjára. Barangol az ifjú, járja a nagyvilágot, a meggyalogolt mérföldek
számában majd csak Petőfi vetekszik vele. Bolyongásai közben a legszörnyűbb
szomorúság éri, kenyérgondjai állandóan betolakodnak munkásságába,
betegeskedik, olykor csaknem éhen hal. Majd ismét a szerencse mosolyog felé,
önzetlen barátai, pártfogói akadnak. Németországban egyformán otthonos
Heidelbergben, Altdorfban, Margburgban, Hanauban, Nürnbergben és másutt. Itteni
tartózkodása idején Móric hesseni herceg állandó támogatását élvezi. Bejárja
Svájcot, és Genfben Théodore Béze, Kálvin utóda, a kiváló költő a pártfogója.
Majd egy spanyol nagyúr annyira megkedveli a szerény, tehetséges ifjút, hogy
elviszi magával Itáliába. Molnár Albert megismerkedik Velence, Milánó és Róma
életével.
Külföldi
tanulmányai, vándorlásai, az itt látott fejlett szellemi élet rádöbbentik hazája
elmaradottságára. Elismeri a hazai viszonyok súlyos állapotát, az iskolázás és
tudományos élet nagyfokú elmaradottságát. E felismerés arra sarkallja, hogy
minden tőle telhető erővel előmozdítsa a hazai iskolaügy és tudományos élet
színvonalának emelését.
Könnyen
kezelhet latin-magyar és magyar-latin szótár, rendszeres nyelvtan kellett.
Molnár Albert vasszorgalommal, alapos tudományos felkészültséggel meg is
teremti mindkettőt. A munkával Prágába siet, hogy felajánlja a császárnak. A
prágai tudósok nagyra értékelik Molnár munkáját, s Rudolf császártól az
erkölcsi elismerés mellett anyagi támogatást is kap. A cseh fővárosban tudós
társai szívesen látják, s nem kisebb ember a vendéglátója, mint Kepler János,
az udvari csillagász, a bolygók mozgástörvényének felfedezője.
A
tudósokat ebben az időben nagyon érdekelte a héberrel rokonnak vélt magyar
nyelv. Molnár szótára így kettős célt szolgált: a hazai iskolákban hozzájárult
a nyelvhasználat és helyesírás egységesebbé válásához, s ezáltal irodalmi
nyelvünk kialakulásához, külföldön pedig lehetővé tette nyelvünk megismerését
és egyenrangú, művelt irodalmi nyelvként való elismertetését is.
Hangyaszorgalommal
dolgozik. Lefordítja Kálvin alapvető művét, az Instuticiót, előkészíti a
Károli-féle biblia javított kiadását, szótárát kibővíti görög megfelelőkkel.
Terjedelmes előszavaiban, könyvajánlásaiban ismertetett művelődéspolitikai
nézetei, javaslatai nem csak korára hatnak, de szellemi örökösei, köztük
Apáczai Cser János is, felhasználják azokat az oktató-nevelő munka
megreformálása terén.
Nagyértékű
tudományos munkássága mellett ihletett költő is Molnár Albert. Erről tanúskodik
remekbe készült zsoltárfordítása is. Csodálattal adózik első nagy
lírikusunknak, Balassi Bálintnak, Rimay Jánossal pedig komáromi tartózkodása
idején személyes kapcsolatot is tart fenn. Egyébként megbírálja a XVI. század
gyengébb énekköltészetét. „A régi magyar énekekben pedig vagy semmi egyenlő
terminációk (végződések, rímek) nem voltak, vagy tíz vers is egymás után mind
egy igében ment ki, ahonnan az históriás énekekben számtalan az sok
vala-vala-vala. Kin az idegen nemzetek, akik ezt látják, nem győznek eleget
rajta nevetni.” Ő maga tudatosan művészi alkotásokat óhajt létrehozni.
Zsoltárfordításával a magyar költői nyelv fejlesztésében Balassi Bálinttal és
Rimay Jánossal egy sorba emelkedik. Fejlett költészetének hatása Arany Jánosig
és Ady Endréig is elér.
Az sok szép sik mezők
ékeskednek
Sok baromcsordákkal,
Villognak az szép
szántóföldek
Sürű gabonákkal,
Az hegyoldalak,
mezőföldek
Szép búzavetéssel
Örvendeznek és énekelnek
Nagy gyönyörűséggel.
Szenczi
Molnár Albert termékeny munkásságát félbeszakítja a harmincéves háború.
1622-ben Tilly császári tábornok vérengző spanyol és bajor seregével egész
Pfalzot elborította. Molnár Albert végigszenvedte Heidelberg ostromát, a város
eleste után Tilly zsoldosai csaknem halálra kínozták és mindenétől
megfosztották. A tudós, aki eddig is megpróbálkozik a hazai letelepüléssel,
elfogadja Bethlen Gábor meghívását és végleg hazatér. A fejedelem gondoskodik
róla, felhasználja tudását művelődéspolitikájának kialakításában, sőt
diplomáciai vonatkozásban is. A fejedelem halálát csak pár évvel éli túl, 1634
januárjában a Kolozsvárott dühöngő pestis a 60 éves Molnár Albertet is
elragadja.
„Szenczi
Molnár Albert a magyar késő-reneszánsz legsokoldalúbb írója és legtermékenyebb
kultúrmunkása. Valamennyi magyar kortársa közül neki volt a legszélesebb
látóköre, ő látott meg legtöbbet a fejlett Európából, az ő tevékenysége
szolgálta legkövetkezetesebben a polgári haladás ügyét. Nyelvművelő munkássága
Kazinczy és Kölcsey tiszteletét vívta ki.” (Klaniczay-Szauder-Szabolcsi: Kis
magyar irodalomtörténet.)
Molnár
Albert életének csak töredékét töltötte szülőföldjén, de a messze idegenben is
minden gondolatával, munkás életének minden alkotásával népe felemelkedését
szolgálta. A távolban szerkesztett nyelvtana is töretlen hűségének tükre,
példatárában a latin szövegbe iktatott magyar mondatokban ilyen nevek bukkannak
fel: Hunyadi, Duna, Szenc.
B. K.
Forrás: A Hét 1966. 11.
évf. 6. sz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése