Negyvenöt évemet számolom,
nyomomban baktat a szánalom.
Rímekkel ringatott szép szavak? –
Számban a méz íze szétszalad.
Csurranó méz íze keserű,
cselló lett a vidám hegedű.
Negyvenöt évemet számolom,
nemrégen magasan szállt dalom.
Tíz éve temettem életem
elképzelt felét, ma félelem
legyinti arcomat, melegen,-
ősz után lopva lép ősz telem.
Negyvenöt, negyvenöt, nem kevés,
sok a gond s ritkább a nevetés.
Pedig még életem negyede
vár, mondja súgva a jegenye.
Asztalod még sokszor megterül,
vigasztal a veréb s elrepül.
Varjú a kiszáradt jegenyén,
fél szívvel, fél szemmel les felém.
Negyvenöt sok fura év után
így méláz szívem egy délután,
mikor hó lepi a kerteket
s azt hiszi engem is eltemet.
Kályhámban hunyorog a parázs,
Hunyorog, de él az akarás!
Parazsam felszítom. Félúton
nem szabad kihunynom – én tudom.
Kell a tűz, kell a fény, kell a láng,
bújócska, fogócska, ispiláng,
zöld ág, fű, fecske és szeretet –
s negyvenöt évedet feleded.
Elszáll a vén varjú, feketén –
s rigó ring vígan a jegenyén.
Forrás: A Hét 1966. 11.
évf. 5. sz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése