Leszállt a béke a világra,
Egy égi gyermek vitte le;
Erről szólt egykor angyal ajkon
A megnyílt Ég dicséneke;
Ezt hirdeté sugáros fénnyel
A csillag Betlehem fölött,
S ezt jelzi most is e fenyőfa,
Mely gyertyafénybe öltözött.
De hol a béke, melyet akkor
Az angyalajk igért nekünk?
Nehéz a kérdés, elbúsitó
S borúsra vál tekintetünk…
Hiába zeng az égi szzat,
Kemény, hideg szivekre lel:
A lélek nem békét óhajt már,
Csak azt, mi átkot, bűnt lehel…
Viszály dúl szerte a világon,
Harag, gyülölség, kárhozat,
S a terhes élet unt keserve
Vés arcainkra ráncokat;
Ajak nem nyílik hő imára,
A szív hideg, már könny se’ foly,
Igy élünk száz sebtől gyötörve
S a béke nincsen… nincs sehol.
Sehol?... oh nem! szegényke még is
Lelt egy kicsinyke, kis zugot,
Kiűzve a sivár világból
A gyermekekhez bujdosott…
És szent karácsony éjszakáján
Szivükbe száll, ajkukra ül,
Minden kicsiny szív tőle kedves,
És boldog véghetetlenül.
Szemük sugárzik szent örömtől,
Aztán ajkuk imát rebeg,
S oh mennyi együgyű szavukban
A hit, remény, s szeretet!
A kis Jézushoz száll fohászuk
S őt zengi, áldja énekük,
És szinte látják, szinte érzik:
Mint szálldos itt, mint van velük.
Oh boldog, irigyelt kicsinykék,
Angyal szivük, ártatlanok!
Csak esdjetek, hadd szálljon égbe
Értünk is hő fohászotok.
Könyörögjetek, hogy lelkeinkben
Hit s béke leljen nyughelyet,
S hogy égbe vágyjék mindenik szív,
Mely itt a földön tévelyeg.
Oh esdjetek! s e nap leginkább,
Midőn – mely áthat bennetek –
S boldogság, a lelki béke
Reánk is áraszt meleget.
Könyörgjetek, hogy e melegség
Legyen emésztő tűzfolyam,
Mely felperzselje azt, mi bennük
Az Isten ellenére van.
Oh esdjetek! imáitokkal
Az én imám is egyedül:
Kit megtisztitott már e szent tűz,
S ki már csak Istenért hevül,
S így, tudva, mit tesz érte égni
Kettőzött hévvel esdekel:
Hogy minden szív e nagy világon
Az égi békét lelje fel.
Forrás: Esztergom 1895.
Deczember 25. – Mutatványszám
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése