Üdvözlégy
szent Karácsony napja! Künn a természetben többnyire zord és zimankós vagy, de
belül a szíveken vigaszt hintesz és kegyelmet: olyan vagy, mint a Cordillerák
tűzhányói: kívül jég és hó, belül láng és tűz.
A
természet jégvirágból fon homlokodra koszorúkat: tüntet velük s kiteszi az
ablak közé, hogy mindenki lássa s hozzá hallja, amit azok a jégcsillámok
hirdetnek, hogy itt a halál rémséges uralma, melytől lekonyul minden élet,
lezárta szemeit minden virág, ha még oly szelíden nézett is, mint a nevelejts s
oly tulipirosan sírt is, mint a pipacs. A tél hidege elhervasztja a virágokat;
pusztává teszi az erdőt s a mezőt; száraz haraszt zörög a vándor előtt; hideg
eső, vagy hópehely fázik körülötte.
De
e hideg emlékek közt van a természetnek még egy dísze: a nagy halálban életet
hirdet az erdők fenyője, mely sötéten borong az elhagyott, magányos ormon, a
jégcseppek(?) csillámlanak rajta karácsonyi gyertyákul. Ebből vágunk magunknak
egy-egy szálat s felállítjuk hitünk s reményünk szent, fönséges jeléül!
A
fűszeres karácsonyfák a nagy halálban hirdetik az életet. Illatos viaszgyertyák
gyulladnak ki a vihar- és fagyedzette ágaikon. Szende fényük megvilágítja
haragos zöldjüket. Zöldes aranyfény a karácsonyfa glóriája. S mikor körülötte
állunk, lelkünkre borul sok mindenféle gondolat és érzelem, valami mélyen
megható indulat, valami abból a békéből, melyből oly keveset adnak; valami
abból a szabadságból, mely szép szavak glóriájában ragyog, de bilincsekben
senyved; valami abból a testvériségből, mely véres forradalmak hajnalában
pirkadt föl már többször s mégis önzésbe fúlt; valami abból az egyenlőségből,
mely a kódexekben meg van írva, de a szívekből ki van irtva; szóval valami
abból, abból a sokból, abból a mindenből, ami megváltást, haladást, boldogulást
s üdvösséget hirdet és hordoz!
S
mikor ez ünnepélyes érzelmekkel telve keresünk alkalmas helyet, ahol
átérezhessük és elsírhassuk, amit gondolunk: íme egy barlangba vezetnek,
istálló szemétjére, ahol jászolban találunk egy gyermeket pólyába takarva: édes
anyja áll mellette, ápolja s imádja.
Ki
ez? a világ Megváltója.
S
mit keres istállóban s mit az átjárott szalmán? mit keres a barmok s mit a föld
üregében?
Keresi
abban a mélységben a degradált embert.
A
mélység örvénye a szolgaság; a
mélység mélysége a nyomorúság; az
örvény örvénye az állatiasság. E
mélységekben nyög az ember: azért le kellett szállnia e mélységekbe az Isten
fiának.
A mélység örvénye a
szolgaság:
A
szolgaságot a zsarnokság teremtette meg, egy szerencsétlen hajlama az embernek,
melynél fogva a jogot nem tisztei s a hatalmi érdeket szolgálja; maszlagán
fölserkent az ázsiai kényúr régen, s üti föl fejét a XIX. század verőfényében
sok apró epigon zsarnok, kiket szabad nemzetek felelős „szolgáiknak” hívnak
alighanem gúnyképpen.
Az
embernek önkényes természetében rejlik a zsarnokság kísértése: vészt jelző
homályaiból bújnak elő e csúnya árnyak s a szenvedélyekre apellálnak. Szép
szavak ígéretével föltámasztják a vihart s a kultúra „nemzeti államai” és
„jogállamai” silány napszámban állnak, hogy a zsarnok ostobaságot szolgálják.
Nemtelen ösztöneikben végig gázolnak jogon s igazságon a tekintélyt és jogot
önkénnyel és zsandárral tévesztenek össze. A lelkiismeretek elnémulnak: a
jogkódexek becsapódnak s a történetíró rávési lapjaira: „a régi barbarizmus
modern és korszerű folytatása…!” Meddig? míg az evangélium föl nem deríti a
világra az igazi szabadságot. Mert régen és most milliók könnyeiben
visszatükröződik az a nagy igazság, hogy a kultúra összes intézményei pókháló szálak
s a szenvedély, mint egy megvadult víziló csörtet át rajtuk, ha a szívekben
nincs meg kis Jézus kegyelme, hite és Isten félelme vagy mint ő mondja: akkor
lesztek igazán szabadok, ha az Isten fia szabadít meg titeket.
Nézzetek
körül nemzedékek, s győződjetek meg, hogy mindez szent igaz; ezt nem kell
hinni, sőt ezt szinte már nem is lehet hinni, mert ezt látjuk szemmel és
siratjuk.
A mélység mélysége a
nyomorúság.
Százezrek
és milliók vannak, kiket igazságtalan gazdasági rendszer vasszükségességgel az állatiasságba
degradálnak: a mammon, a gépek, a tőke áldozatai és rabszolgái. Ezek vannak ott
lenn abban a mélységben, kiknek az a 10.000 ott fönn elszedi keresményét s meg
nem érdemlett nyomorúságot ad cserébe.
Ezek
azok ott lenn, a modern társadalom nyomorultjai: a szabad kiaknázásnak
áldozatai! Végzik a társadalom keze munkáját s nincs mit enniök; zsúfolva,
patkányokkal együtt laknak; gyermekeiknek már porcait munkába fogják; elvesztik
szívüket s lealacsonyítják emberségüket.
Nézd
a lealacsonyított embert, ahhoz jött le Krisztus, szemetes istállóba.
Az
örvény örvénye az állatiasság.
Az
állatiasságba taszítja le az embert az élvezetvágy! Az élvezetvágy tomboló
kedvében mélységeket nyit; e mélységekben nyögnek nők, gyermekek, fiatal
leányok, kiknek testi gyöngeségét tapossa a férfi állatias szenvedélye, s kik
midőn az élvezetben kihasználtattak, a megvetés keserűségével tekintetnek. ezek
vannak ott lenn: a gyöngék, a sínylődők, kik egy szívtelen társadalomnak
utálatát és gyűlöletét hordozták… ezek, ezek mind ott mélyen lenn vannak, oly
mélyen, hogy Isten legyen, aki őket onnan kimenti.
Ezért
szállt le tehát a mélységbe az Isten Fia! Leszállt, nem hogy a jajgatót, a
szolgaságát fölpanaszló embert elcsitítsa; nem, hogy a szenvedőnek szenvedését
eltagadja; nem, hogy a meggyalázottnak türelmet hirdessen; hanem leszállt mint
világosság, hogy az embert, béklyóit és rabságát megvilágosítsa és elítélje.
Leszállt a mélybe, a porban, barlangban s jászolban mutatta be magát mint
testvérünket: szegénységbe, rongyokba, nélkülözésekbe rejtette Istenségét;
gyermek lett, hogy az embert gyöngeségében, - szegény lett, hogy az embert
rongyaiban is becsülni tudjuk s hogy lealázott, megbecstelenített fejére tegye
az Isten gyermekének koronáját.
Így
indult meg a szabadság, a haladás, a boldogulás nagy műve. Jászolához köti a
három vészt hozó hatalmat: a zsarnokságot, a gyermek alázata által, - a
mammont, a barlang, a jászol, a pólyák szegénysége által, - az élvhajhászatot,
nyughelyének kietlen, kemény, hideg ridegsége által.
De
az ne riasszon, hogy e sötét hatalmaktól meg akar fosztani; béke, angyali ének,
Isten dicsősége, meleg édes Megváltó szív lesz részünk cserébe!
Forrás: Esztergom 1895.
Deczember 25. – Mutatványszám
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése