2018. aug. 13.

Soós Lajos (1856-1902): Szabadsajtó




… Elhagyád a börtönt, - lehullott a békó,
Rozsda marta régen.
Fenn, magasba szárnyalsz, mint a bérczlakó sas
A mérhetetlen égen.
Tengerekre csapsz le, hol a bősz hullámok
Milliója habzik!
Majd – a fellegeknek vadonába szállsz, hol
A villám fogamzik.

Szabad vagy,- De hajh! míg a rozsdás kilincset
Letéphették rólad,
Hány kebel szakadt meg…! Hányszor villant véres
Bárdja a – bakónak - -
Titánok küzdének, félistenek vére
Festé meg a lánczot.
Végre repülhettél! a szárnyadon a napnak
Pazar fénye játszott.

Öröm köny ragyogott egy nemzet szemében
Látva tündér arczod.
Amidőn megfutad a – szabadság kürtjét
Buzditván ah arczot…
Győzelemre vittél! szétűzve egünkről
A setétlő borut:
Karodban a – jognak lángzó pallosával
Küzdve mint egy Cherub!

S már-már fenn ragyogott Kárpát büszke ormán
A diadal napja:
És ekkor – a zászlót árulás és ármány
Kezedből kikapja.
Közelge a révpart – hajh de villám sujt le
A küzdő hajóra!
Tizenhárom” halálfej lőn rá festve a
Tépett lobogóra…

- félre setét képek, - félre gyászos emlék,
S hogy mi történt aztán…?
Homlokod halotti myrtus köritté; nem
Győzelmi borostyán!
Átfödé kebledet, romboló dühében
A zsarnok kény gyilka;
Mely véres betűkkel a – magyar név mellé
Volt” – és „Nincs” – felirta.

S kifáradt a hóhér, megdöbbent Heródes
Látva szörnyű tettét.
- Könyével füröszté a „bitót” a nép,mint
Megváltók” keresztjét.
Eltemetve hittek, hazám! mély sirodban
Gondosan lezárva:
De  csak „tetsz halál” volt! hogy ébredj ismét a
Kor intő szavára.

- S a fáradt oroszlán uj életre ébred.
Sebei – gyógyultak.
A „feledés” fátylát boritja, eltorzult
Arczára a – multnak.
Ha egy fájóbb emlék, szive mély redőin
Olykor fel-feltámad:
Elaltatja ismét, elsimitja szépen
Ujra a – „bocsánat”.

Feledett e nemzet! tán többet mint kéne…
Úgy indult meg utján.
Keblében a „hittel” – ennyi küzdés után
Szebb jövőre jut tán (?!)
Kézben pálma ággal, - pihenőre téve
Azt az ősi kardot –
Melynek szent aczélán majd egy ezred évnek
Vihara kavargott.

Élsz még nemzetem! Óh nem tudott megtörni
Kelet, nyugot, észak.
Nyilt csatába jött bár, vagy orozva sujtott.
A bünös erőszak,
A csapást kiálltad. – Hajh! de midőn mostan
Saját tennem véred
Támadja meg fekély, - ettől mentsen isten –
Ez – öl, mint a – méreg.

Megromlott a légkör, - karöltve sétál a
Hitszegés, - gyalázat.
A beteg anyára – saját gyermekei
Gyujtják rá a házat.
Fertőzve az erkölcs,- bűn a bánt tetőzi
Nincs igazság, törvény
S egyre szelesebben kavarog, büszködten
E pokoli örvény.

De még ég a fáklya a „sajtó” kezében
Mely az éjben – fényt ad.
Melynek világánál felragyog a hősök
Phalánxa, s a – vérpad.
Ezt akarják most „ők” kioltani végképp!
Mert e fénylő szikra:
Bosszantja, sérti a vakondok csoportot,
De álljunk a síkra!

Ezt akarják most „ők” lehúzni a – sárba
Eltépni a szárnyat;
Melyre talizmánul, a – „Névtelen hősök
Drága vére száradt:
Verik már a békót, - Óh! hazám nem hallod?
Azt a szörnyű hangot,
Melyet a – pokolnak setét műhelyéből
Adnak e bitangok.

Ébredj álmaidból! Istenverte nemzet
Fel, gyorsan a – tettre!
Tekints a vihardult „hármas Golgothára”
A kettős keresztre:
Kong a vész harangja, - legszentebb jogodra
Sáros lábbal lépnek:
Vedd fel azt a zászlót – fúvd meg azt a kürtöt
S égjen a szövétnek!

Forrás: Veszprémi független hírlap  1. évf. 6. sz. Veszprém, 1881. nov 5. szombat


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése