Magyar Gyula: Közelg a tél…

Közelg  tél, mulik az ősz

Elhullik a falevél,

Hervadt virág, sárguló lomb

Elmulásról – szól, regél.

Elmulásról, nyugalomról,

Súg a szellő szeliden, -

Míg valahol elfáradva

Elszenderül, elpihen…

Elmereng az én lelkem is,

Nyugalommal álmodom;

Sok szenvedés, csapás után

Ehhez volna tán jogom.

Ugy szeretném már eldobni

Ezt a rongyos életet,

Ha szivembe nem vón vésve

A ti szelid képetek.

Édes álom száll szememre,

Ott vagyok én köztetek,

Nem bánt senki, nem a világ,

Nem a gonosz emberek.

Együtt vagyon, kis családunk

És mesét mond jó anyám

Kicsiny öcsém ugy figyel rá

És ugy vigyáz kis hugám!

Elmesélnek, elregélnek

Régi napok álmiról

Míg nem a vén kakuk óra

Nagy mogorván közbe szól.

Akkor aztán elpihennek

És álmodnak szépeket,

Akkor aztán oly boldognak

Hisznek, látnak engemet.

Aludjatok, álmodjatok

Édes legyen álmotok;

Hiszem istent, hogy leszünk még

Mi is egykor boldogok.

Mert küzdök én, míg lelkem ép,

Míg e sziv meg nem szakad;

De majd akkor én is nyugszom

Valahol a föld alatt.

*

Közelg a tél, mulik az ősz

Elhullik a falevél,

Hervadt virág, sárguló lomb

Elmulásról – szól, regél.

Elmulásról, nyugalomról,

Súg a szellő szeliden,

Míg valahol, elfáradva

Elszenderül, elpihen…

Forrás: Veszprémi független hírlap 1. évf. 8. sz. Veszprém, 1881. nov 19. szombat