Magyar Gyula: Az aradi rege

- Október 6-án –

I.

Tizenhárman voltak,

Mind oly deli szépek;

Reszketett az ellen,

Amig kardjuk fénylett.

Lelkesité őket

Magasztos, szent eszme,

- Istenem, hát miért lett

Árulás a veszte?

Ugy biztatták egymást:

Nincs mindennek vége;

Áll Buda és él még

Magyarország népe.

*

Tizenhárman voltak,

S meghasadt a hajnal;

Betakarták valamennyit

Hideg, nyirkos hanttal.

II.

Akasztófát készit,

Magasat, a német;

- Holdas estre olyan komor,

Olyan néma éj lett.

A vad parancs hangzik

Épen éjfél tájba –

- „Hejh „Világos”, be rémes éj

Sötétedett rája!

Derengett a hajnal,

Fölébredt a hóhér;

- Tizenhárom fakoporsót

Nincsen aki kisér!...

III.

Hogy nem ölt az átok

S csapott le a villám!...

Megfagyasztni a parancsszót

A vad zsarnok ajkán.

És az Isten mért nem

Nézett le a földre?

Mikor annyi ártatlannak

Bitón csüggött teste!?

Nem is volt tán akkor,

Tán nem is volt Isten;

Édes hazám, magyar hazám,

A ki rád tekintsen!...

IV.

Szomorú dalom szállj

Szelid szellőképen,

Szállj le sirhantjuknak

Kellő közelében;

Mond, hogy áll Buda még,

Él nép e hazába:

Jőni fog, ütni fog

A boszú órája,

Rémitő órája!!...

Forrás: Veszprémi független hírlap  1. évf. 2. sz. Veszprém, 1881. okt. 8. szombat