(Naplóm kihullott leveleiből)
Mért
fut el a téli zöld az ős fal oldalán s simul hozzá mintha elválaszthatatlanok
volnának?...
Nem
kérte a roskadozó fal a díszt s a gyenge inda a leomlástól nem védheti meg…
Mért
ragaszkodtál te is hozzám oly bensőleg s érezted boldogan magad, ha csak
közelemben lehettél? Hisz tudtad, hogy hideg vagyok, mint a kő… S ha hó
karjaiddal öleltél, ha édes csókkal hintéd be ajkamat, s ha keblemre simultál –
bár lényeg remegett, mint rezgő nyárlevél, de azért nem érezted, nem
érezhetted, hogy szívem jobban dobogott volna… változatlanul hideg maradt, mint
az ős fal.
*
Mért
fordul a virág kelyhe a nap elé s küldi hozzá szerelmi vallomásként illatját –
kíséri tekintete kora reggeltől késő estig, míg rózsafelhők mögé nyugodni nem
tér?...
Te
is kedves, ha megláttál, midőn egykedvűen gyönyörködtem szépségedben, míg
láthattál, mindig sóvár tekintettel függesztéd rám szemeid, s ha elhagyálak,
mert célom utam továbbmenni kénytetett, bár tudtad, nemsokára ismét látni
fogjuk egymást: mégis eltűnt a kedves mosoly szemeidből…nyílt homlokodra a
bánat fellege ült s titkon sóhajtva epedtél… miért?...
*
Pazarul
kivilágított fényes teremben hullámzik a díszes vendégsereg.
A
lassú andalgó első hangjainál sorakozik az ifjúság – s párosan lejti jókedvűen
végig a hosszú termet. – S te - - osztod a kosarakat, mert a fiatalság csak úgy
bomlik utánad, míg nem hideg udvariassággal szó nélkül meghajtom magam előtted,
s repülsz készségesen karjaimba… s midőn a pattogó csárdás aprózni parancsolja
a lépéseket, hogy a szenvedély hevüljön, kéz kézben, szem szemben, kebel keblen
együttes élvben ússzanak – én, ezelől menekülve… leköszönök.
Nem
vetted észre, hogy visszalépésem - a tőled való tartózkodás nyilvánulása volt?
*
Megérkezett
a várva várt kikelet, vagy mint a költő mondja:
„Itt a tavasz illatárral,
Ébred a vidám madárdal,
Zöld az erdő, vig a patak,
Föld, menyország mosolyganak.”
A
fák, mint óriási virágok a kertek mindmegannyi óriási virágcsokrok díszelegnek.
Rendkívül
kedvezett az idő az idei csatári búcsúnak – oda törekszik mindenki, hogy
teleszívja magát éltető léggel,s a búcsú napját kedélyes vígsággal fejezze be.
S ott
„Hűs ligetbe elrejtőzve
Illatos falomb, virág –
Fűboritott árnyas halmon
kedvre kelt a társaság…”
Megpendült
az eszme, mindenki énekelje el a nótáját. Oly kedvesen, átérezve énekléd:
„Ha bemegyek, ha bemegyek a…”
Rám
kerül a sor, szerettem volna hallgatni, de mivel a jónak elrontója lenni nem
szoktam, fújtam, hogy a visszhang is megütközött rajta:
„Ez a kis lán azt hiszi,
Szeretője el…”
Csengő
hangon dallád te is a két utolsó sort – ítéletül.
*
Hol
van város, melynek volna oly regényes helye, mint a „Fejesvölgy”. A
függőlegesen meredek sziklák elragadók – egyenes részei Sveiczra emlékeztetnek
a nyugvóhelyül s szórakozásul a „Kis-kuti” s a „Betekints” versenyeznek
egymással.* Vasárnap délutánonkint egyik társaság a másikat éri.
(*
Kár, hogy a sziklák alatt kanyargó gyalogút
olyan nagyon is vadregényes. S z e r
k.)
Forrás: Veszprémi független hírlap 1. évf. 8. sz. Veszprém,
1881. nov 19. szombat
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése