Borits be tölgyek árnya
Édes, titkos homálylyal,
Ringass szelid ábrándba
Busan siró madárdal.
Egy perczre hadd felejtem,
Mi bántja, tépi szivem,
A merengés enyhe karján
Hadd ringok el szeliden.
De jó is itt pihenni
A puha füre dőlve.
Illatot hajt arczomba
Az alkonyat szellője;
Nem ébren, még sem alva,
Bút, bajt, gondot feledni,
Csevegő madarakkal
Vigan versenyt csevegel.
Jobb, el se megyek innen
Ki a nyüzsgő világba,
Rég el van ott taposva
A költészet virága.
Vad hajsza a kenyérért,
Nincs többé semmi szent,
Meghalt az Isten az égben
S az ördög odalent.
A becsület csak árnykép,
A haza puszta szó már,
A gondolat se terjed
Túl a jelenvalónál;
A multat elfeledtük,
Más gondja a jövendő;
Élünk, mint a ki tudja,
Hogy élte már veszendő.
Sivár érzéstelenség,
Kufár vásári lárma,
Takard, takard el tőlem
Magányos erdő árnya!
S a zür, melyet szivemben
Magammal ide hoztam,
Simuljon lágy összhanggá
Édes, szelid dalomban.
Forrás: Veszprémi független hírlap 1. évf. 1. sz. Veszprém, 1881. okt. 1.
szombat
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése