Ugy a mint álmodtam, nem teljesült semmi,
S mit átéltem, abból nem sző senki álmot;
Egy rejtett, mély bánat, mely után pihenni
Fogok talán egykor – ez mind a mit várok.
Álmodtam, s álmodom s ébredek szünetlen,
Nem látom czélomat, nem czélját másoknak;
Valami nagy nyomor ül a világrenden,
Hol a Fény s Erő is szebb álarczot hordnak.
Nem a koldust nézem: rongyán mint igazgat,
Nem a nyomorékot: mint emeli tagját,
De a gazdagot, ki soh’ sem elég gazdag.
és a hőst, ki csügged, bármint magasztalják.
Mosolyban, örömben, kedvben, vigaszságban
Sem látok egyebet titkolt, mély bánatnál;
Ez szól szántóvetők ömlengő dalában…
Oh, de jaj! ha erre írt adni akarnál.
Nincsen erre, oh nincs enyhület, se balzsam,
Csupán a jóság, mely az Istentől árad,
Istentől, ki jó és bölcs, s ki ott a magasban
Látja, hogy maga is egy nagy, örök bánat.
S mi szól e bánatban? mi szól e nyomorban?
A mulandóságnak örökbús regéje;
S óh, én e regéből mégis azt tanultam,
Hogy csak a jóságnak nincsen soha vége!
Forrás: Veszprémi független hírlap 1. évf. 9. sz. Veszprém,
1881. nov 26. szombat
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése