Tóth Kálmán (1831-1881): Édes anyám…

 
Édes anyám ölében van fejem,
Nem szégyenlem én most se magam itt,
Elhallgatjuk itt a gyeppamlagon
Az istenfecskék siró dalait.
A fülemile az én madaram,
De most ne halljam én őt zengeni,
Most csak az istenfecskét szeretem,
Mert anyám ezt legjobban szereti.

Édes anyám ölében van fejem,
És nincsen bennem semmi akarat,
Oh a szeretet úgy megifjít,
Egész gyermekké tettem magamat.
És mindenre olly vággyal hallgatok,
És mindent olly érdekkel kérdezek:
Hogy hány galambunk van most összesen?
Hát a kis kutya hol van? – elveszett?

Édes anyám ölében van fejem,
S miden szavából annyit tanulok!
Oh ő nálam is többet szenvedett,
S így sokat tudhat, mit én nem tudok!
„Csak a nagy szenvedélyeket kerüld!
A szív általok üdvhez so’se jut,
A boldogság kis örömökből áll,
Kis csillagokból lészen a tejut…”

Édes anyám ölében van fejem,
S olly jól esik, hogy kissé feledem,
Elfeledem kinzó ábrándidat
Halhatatlanság! Hirnév! Szerelem!
S rám mosolyognak kertünk fái mind,
A fecske, galamb, mintha mondanák:
Maradj te itt közöttünk jó fiu!
Nem te neked való a nagy világ!

Forrás: Családi lapok. Tudományos és Szépirodalmi Folyóirat a vallás-erkölcsi műveltség s hitélet emelésére. 4. évf. II. félév. 3. sz. Augustus 15. Kiadja a Szent-István-Társulat. Szerkeszték Ney Ferenc és Klezsó József. Emich Gusztáv könyvnyomdája. Pesten, 1855.