Ney Ferenc (1814-1889): Fiamnak

Kitüntetést nyerél fiacskám,
Kitüntetést jó rajzodért;
S mi több, okmányba is beírták,
Hogy munkáld ennyit s ennyit ér.
Legszebb pedig, hogy urnak czimezének!
Ho ho, már itt nagyocskát tévedének.

Korán csaptál te már föl urnak,
De el ne bizd azért magad;
Illy czímezés jelen világban
Nem más, csupán gyarló divat.
Ki gazdagabb társánál két garassal,
Legott megtisztelik szép „nagyságos”-sal.

Kérdés, leend-e úr belőled?
S ha tán nem lennél is, se baj;
Nincs közte úr, s mégis mi hasznos
Munkája által a méhraj.
Szebb czímezést is hol találhatának,
Mint a ki hű szolgája a hazának?

Jó volt műved? S a szorgalomnak
Babéra a kitüntetés?
Jó, jó, - de hosszu annak utja,
Hogy légy valódi jó müvész.
Müvészink átka mindig a hiúság:
S mit sem halad, kit ámit elbizottság.

Azért fiam, ha már nem állsz el
Szándékodtól, maradj szilárd
A haladásban, és müvednek
Ne önhittséged szabjon árt.
Inkább vonul el árny alá szerényen,
Függjön figyelmed a közvéleményen.

S akármi nagy, dicső műveknek
Lennél szerzője valaha,
El ne feledd, hogy van fölötted
Két ur: az Isten és haza;
Egyik, ki munkaképességed adja,
Másik, kié erődnek áldozatja.

S mindig ten arczképed lehessen,
Iparkodjál, legjobb műved:
Ha ezt előbb-utóbb lefested,
Olvashasd rajt’ erényidet,
S a legszebb okmány, mit reá iratnál:
Hogy becsületes ember lől s maradtál.

Forrás: Családi lapok. Tudományos és Szépirodalmi Folyóirat a vallás-erkölcsi műveltség s hitélet emelésére. 4. évf. II. félév. 5. sz. September 15. Kiadja a Szent-István-Társulat. Szerkeszték Ney Ferenc és Klezsó József. Emich Gusztáv könyvnyomdája. Pesten, 1855.