Sal Ferenc (1835-1909): Ábránd és való

 
Jaj be kopár ez a jelen;
Lelkem nem nyer mozzanatot,
Ugy vagyok én a jelennel,
Mint a sírban alvó halott.
Nincsen a mi érdekelne,
A mi volt, mind sírba döntve…
Az élethez csak a jövő
Boldogabb reménye köt le!

Alföld, kedves szülőföldem,
Rónádon, még mint gyermeknek,
Gondolatim, mint a sólyom,
Gyorsasággal elröppentek.
A meddig csak elhathattak,
Minden zöld, sík körülöttem - - 
Csoda-e, ha az élethez
Bájló reményeket szőttem?

Átnéztem a viruló tájt
Bevonva lágy délibábtól:
Mint egy kéjes szenderület
Ráboruló fátyolától.
Majd miként egy túlvilágnak
Lassu, elhaló danája,
Ábrándokba elmeríte
A pásztorok furulyája.

Mérhetlen távol ködében
a havasok feltünének;
Őket néztem csillámukkal
a dicsőség székhelyének - -
Csoda-e, ha ifju lelkem
A való fölébe hatott,
És magának ábrándiban
Egy dicsőbb hazát alkotott?!

És ha illy merengésimből
Az estharang fölébresztett,
És e ködkép, mint az éjjel
Nap keltével tünni kezdett;
Boldogságom érzetében,
Oh mi gyakran térdre estem,
Hálát adva a végzetnek:
Hogy ennyi üdvre születtem! - -

Ifjú lettem, s a gyermekkel
Felnőtt magasztos remények,
A gondolat biralmából
Végre valósulni égtek;
De az élet egy nagy tenger,
Dúló gyakran szélvészekkel;
Rajta legszebb reményeim,
Mind egyenkint sülyedtek el.

És végre sejteni kezdém,
Hogy maga a hír, dicsőség,
Mint a távoli havasok,
Elérhetlen, - s mégis csak jég. -
Hazatértem – ott elémbe
Jó anyámnak karja tárult,
Érttem égő szerelmének
Leggyöngédebb zálogául.

És a gyermeki emlékek,
- Miken egykor kéjjel csüggtem -
A hű eb, a kis kertecske
És minden tárgy körülöttem,
Annyi enyhet szereztenek
Ebbe a sebzett kebelbe,
Hogy nyugton nézem a jövőt,
Ha nem is reménnyel telve!

Forrás: Családi lapok. Tudományos és Szépirodalmi Folyóirat a vallás-erkölcsi műveltség s hitélet emelésére. 4. évf. II. félév. 4. sz. Augustus 31. Kiadja a Szent-István-Társulat. Szerkeszték Ney Ferenc és Klezsó József. Emich Gusztáv könyvnyomdája. Pesten, 1855.