Szétlebbenti hűs ködét,
s fölbugyog a szelid este,
megnő most a nyárfa teste –
Nézd, az éj még oly sötét.
Ám a szívből, hol a nap
álmainkon húz keresztül,
újra jön, ha csillag rezdül,
nézd, egy csillag lángra kap.
Messze-messze most a fény,
kong a szín az éj neszétül,
míg az álom és a fény
izzó kebelünkbe szédül.
Ford.: Franyó Zoltán
Forrás: Renaissance 2. évf. 1. sz. 1911. jan. 10.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése