A hószín krizantémok napja volt az,
bús titka szinte játszott énvelem…
S te jössz, hogy elvidd lelkemet a holdas
nagy éjjelen…
Oly bús vagyok, s te jössz libegve, szépen,
a vágyam ép az álmaimba csent.
Te jössz és – mint a dal egy halk mesében –
fölcseng a csend.
Ford.: Franyó Zoltán
Forrás: Renaissance 2. évf. 1. sz. 1911. jan. 10.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése