A keresztútnál nincs tovább,
ti szegény lézengő ritterek…!
A földbe szúrom csorba lándzsám,
ráakgatom a lelkemet,
szegény, lézengő lelkemet.
A keresztúton hátra-nézek
s letörlöm orcámról a vért
és odaadnám a legszebb álmom
valakinek a könnyeért,
egy értem ontott könnyeért.
Forrás: Renaissance 2. évf. 2. sz. 1911. jan. 25.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése