- A „Római Ritmusok” czímű vers-cziklusból –
Járva-kelve itt, ez idegen világba’,
Nemhogy jóbarátot: ösmerőst se látva:
Vágyó képzeletben haza-hazajárunk,
S kérdezzük magunktól: „Mi folyhat most nálunk?
Míg itt szobrot, képet, romot bámulunk ma,
Vajon mi az ujság a mi hajlokunkba’?
Míg mi itt élvezzük az áldott meleget:
Ugyan mit csinálnak otthon a gyerekek?”
S mondogatjuk reggel: „Mostan kelnek épen,
Még a kisebb lánynak álom van szemében,
Még nyujtózik egyet az ébresztő szóra –
Nem akarja hinni, hogy már hét az óra!
Még szeme csak pislog, egyet-egyet ásit,
Holott frissen, fürgén már talpon a másik,
Mint dalos madár, mely vidám csicsergéssel
Kél a kalitkában s föl-alá szökdécsel.”
S mondogatjuk délben: „Most hazakerülnek,
Fáradtan, éhesen az asztalhoz ülnek,
S megindul a beszéd a nap élményiről,
A pajtások meg a professzorok felől:
Hogy ez ma szigorú, az meg haragos volt,
Amaz meg, a „kedvencz”, megint „aranyos” volt…
Istenem, míg mi itt Rómát járjuk össze.
S mondogatjuk este: „Mostan a könyveik,
Irkáik holnapra szépen rendbeszedik,
Kikészítnek mindent, aztán lefeküsznek,
S az ágyban még egy kis hanczurozást űznek.
Végre csöndesednek, számlálgatva nagyba’:
Hazatérésünknek mikor lesz a napja;
S előre örülve a sok ajándoknak,
Lehunyják a szemök, s mirólunk álmodnak!”
Forrás: Magyar Lányok 9. évf. 2. sz. jan. 4.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése