Enyém a diadal megint,
elnyargalok, - a torna már lezajlott,
a hölgyerkély előtt a földig hajlok,
de nékem onnan egy sem int.
Hárfázok és az ajkam énekel,
a húr egy őszi, tompa dalt ad.
Minden hárfás figyel és hallgat,
csupán a bájos hölgyek mentek el.
Az én fekete címeremben
a koszorú s a sok-sok drága kincs
száz győzelemért díszít engem,
csak a szerelem koszorúja nincs.
A koporsóm föl pedig
lovagok hajolnak sírva majd,
szűz jázminokkal befedik:
És nem lesz egyetlen rózsa rajt’!
Ford.: Franyó Zoltán
Forrás: Renaissance 2. évf. 1. sz. 1911. jan. 10.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése