Soós Lajos (1856-1902): A multról

Lebbentsd fel fátylát az elmult időknek,

A szent harczokról – zengj te bús koboz.

Vezesd e népet a hir és dicsőség

Ma már oly rombadőlt oltárihoz.

Tanuljon itt e nép hazát szeretni

Melyért már elvérzettek annyian…!

Hol égbe nyúl a hármas bérczek orma,

’S zokogva fut a négy testvérfolyam.

Idézd fel őket párducz kaczagányban,

Fehér „Táltos”-sal – tüzes pej lovon:

Hogy összegyülve áldomást ivának,

Midőn kiküzdve lőn e drága hon.

Az égő oltár fényes lángja mellett

A hét vezér közt a véres kehely - - -

Midőn szent esküvésre összehivja

Népét, - megfúva nagy kürtjét Lehel.

Idézd fel unokáját ős Ügeknek

Hadurnak szent kardjával oldalán:

A melylyel utat tört a hősi népnek,

Kárpátok viharedzett szirtfalán.

Jövén e délibábos rónatájra.

Hazát alkotva a szent téreken!

Zengj diadalmat, hosszu álmaiknál

Borongva messze szálló énekem.

Oh zengj a multról! hogy dicső varázsa

Felrázza ezt az alvó nemzetet.

Amely a tétlenségnek zátonyába

Ma már, oly rozsdamart horgonyt vetett.

Derits sugárt, a létnek tengerére,

hol úgy locsognak a szenyes habok…

Idézd fel az ősöknek honszerelmét

Mely mint a csillagtüz fényben ragyog!

Csak egy sugár a multnak dicshonából,

Mely hajnalt fest – hazánk borult egén

Mert jőni kell egy boldogabb jövőnek!

Vagy elvezünk balsorsunk tengerén!?!

Nagy istene – a sorsüldött magyarnak

Küldj egy sugárt! melyen e nép hevül…

És tettre kelve – az ősök hazáját

Megvédi híven – „rendületlenül”.

A mult – teremtsen példát a jövőnek,

Igy nemzetem nem féltelek soha!

Ha tettre buzdit-e „félistenek”-nek

Csaták zajában elvérzett sora…

Igy – zúgjon bár reád a sors haragja:

Ha ég szivedben honszerelmi láng!

Kilépve a jelen tespedt ködéből

Ismét leszünk, mik egykoron valánk.

Ébredj én nemzetem, s már valahára

Tépd szét álmod fojtó bilincseit!

Tekints a mult tettekben dús honára,

Amely szivedben lángot gyujt, - hevít:

Kövesd az ősök lángzó honszerelmét,

Létünk hajója igy előhalad!

S lesz még e nemzet Árpád szép honában,

Miként egykor volt: - boldog és szabad!

*

- Lebbentsd fel fátylát az elmult időknek,

A szent harczokról zengj te bús koboz.

Vezesd e népet – a hir és dicsőség

Ma már, oly rombadőlt oltárihoz.

Tanuljon itt e nép hazát szeretni

Melyér már elvérzettek annyian…!

Hol égbe nyúl a hármas bérczek orma,

’S zokogva fut a négy testvérfolyam.

 

Forrás: Veszprémi Független Hirlap II. évf. 11. sz. Veszprém, 1882. márczius 18. szombat