I.
Amikor én téged látlak
Én kedvesem, gyöngyvirágom;
Én vagyok a legboldogabb
Ember széles e világon!
Amikor én pirban égő
Szép orczádat el-el nézem;
Tova illan a szivemből
Minden bú, baj, bánat… minden!
Hát amikor oda mosolyg
Az a két szem a szemembe:
Szeretném a mindenséget
Ölelni a kebelemre!
Már oly rég nem imádkoztam,
S most az istent esdve kérem:
Te légy, te légy barna kis lány,
Az én kedves feleségem!
II.
Egyszer, régen beszéltünk mi,
Akkor is az elmulásról;
A hattyunak énekéről,
Rózsalevél hullásáról...
Ez a tárgy nem tetszett néked,
Untad magad nagyon szörnyen;
Megjegyezted: Bálban vagy és
Ott bolyongsz a temetőben…
Nem tudtad te, hogy akkor volt
Az én lelkem temetése:
A te hamis szivecskédnek
A legesleg – közepébe!
Forrás: Veszprémi
Független Hirlap II. évf. 15. sz. Veszprém, 1882. április 15. szombat
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése