Toronytetőkön látható,
A hangja olyan átható
És metsző, mint a fergeteg,
A mely fagyos szárnyain
A durva hófelhő lebeg
- Kár, beh kár!
Igénytelen, szerény madár,
Kopott, gyászos ruhába’ jár,
Dalolni nem tanult soha!
Csak egy szavat tud és e szó
Oly nagyszerü, mint ő maga:
Kár, beh kár!
Ha sokszor elgondolkodom
A földi visszás dolgokon;
S andalgó lelkem elmereng
A nagyvilági zür felett:
Viszhang gyanánt fülembe cseng:
Kár, beh kár!
Ha látom, hogy a bün miként
Tiorja sárba az erényt
És a gazság a szent jogot
Bitor kezével fojtja meg:
Lelkem felhangzik legott:
Kár, beh kár!
Arannyal himzett biborok
Fedik a gyáva zsarnokot…
Térden csuszik a csőcselék
- Kész istenként imádni őt –
Mert félti hitvány életét!
Kár, beh kár!
Bitóra huzzák azt, a ki
A szent jogért kezd küzdeni,
S nép, melyért éltét adá,
Sárral dobálja homlokát.
S „Feszitsd meg”-et kiált rá.
Kár, beh kár!
A bitang lelkü szolgahad
Szennyes kézzel kardot ragad,
Itélni kész ezrek felett;
S bár becstelenebb bárkinél
Egy nemzetnek birája lett.
Kár, beh kár!
Az érdem rongyba öltözött
S koldul az emberek kzött;
Míg porhadt kéjben vesztegel,
A kit ész és lélek helyett
A sors kinccsel ruháza fel.
Kár, beh kár!
Ki csak azért él, hogy egyék,
Dobzódva tölti életét;
S kiben a munka vágya forr,
Kórágyon fekve sorvad el.
Megölte őt a vad nyomor.
Kár, beh kár!
Hogy az Isten, - ki végtelen –
Könyörül itt e népeken,
S ki nem nyujtja sujtó kezét,
Hogy e silány világot egy
Egy vészes villámmal zuzza szét:
Kár, beh kár!
*-*
Jámbor holló, szegény madár
Jobb lesz talán hallgatni már.
Kit érdekelne éneked?
S beszélni hosszan, czéltalan
Én azt hiszem, hogy teneked
Kár, beh kár!
*) A kitűnő tehetségű
ifjú költőnek mai napon megjelent „Költemények” c. kötetéből
Forrás: Veszprémi
Független Hirlap II. évf. 30. sz. Veszprém, 1882. julius 29. szombat
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése