Ismerek egy szindarabot
S ezt az élet szinpadán,
Játszotta el nemrégiben
Egy boldogtalan leány.
Tárgya azt hiszem már régi,
De örökké uj marad,
A míg egy érző sziv dobog
A ragyogó nap alatt.
Lángolón tudott szeretni,
Fő hibája ez vala,
- Máskülönben oly szelid volt,
Mint az égnek angyala.-
Csobogó habon a tajték
Nem volt tisztább és szüzebb, - -
Darabomnak ő a hőse.
- Ez az első jelenet!
Szerető sziv után vágyott,
Eszményképért lelkesült,
S feltalálta valahára,
Kit ábrándos lelke szült.
Sirig tartó eskü füzte
Egygyé szent szerelmüket, -
Kéz a kézben, ajk az ajkon.
- A második jelenet!
Pályáért küzdött az ifju,
S hosszu szenvedés után
Czélját érte; - de e közben
Más neje lett a leány.
Sápadt arczu bús menyasszony
Oly komor és hallgatag, -
De a szülők igy akarták,
S szent maradt az akarat!
Az imádott kedves, a kit
Cserben hagyott hűtelen,
Majd hogy öngyilkossá nem lett
S ’őt’ siratta szüntelen!
Idővel vigasztalódott
- Férfi sziv könnyen feled –
Árnyra fény, mosoly a könyre
- A harmadik jelenet!
Bús menyasszony – sápadt asszony
Szempilláján köny remeg.
A megszegett eskü terhét
Nem birja a sziv se meg.
Szerelmét nem feledtetik
A boldog mézeshetek,
fogyott mint a hervadt virág.
- A negyedik jelenet!
Mire a tél beköszöntött
Ő is végkép megpihent,
Örök és hű szerelemről
Álmodik a sirba’ lent.
A metsző szél bús keresztjén
Siri-fátylát lengeti.
Ez a vége a darabnak –
Tapsolj vagy fütyölj neki!
Forrás: Veszprémi
Független Hirlap II. évf. 15. sz. Veszprém, 1882. április 22. szombat
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése