- Egy költői
beszélyből –
Tudod-e hogy ma egy éve,
Hogy láttalak édesem?
Egy év mulva, tiz év mulva,
Igy nyugszol-e ismét ujra
Szerető, hű szivemen?
Pihenj, szunyadj’ karjaimban,
Álmodd, a mi legdicsőbb.
Szép fejedet ide hajtsd, igy:
Majd én végig nézem addig,
Mit hoznak a szép idők.
… Tiz év mulva, husz év mulva
Igy mosolyg-e ajakad?
Álmadozó két szemedben,
Mikben hittem: mert szerettem,
Én látom-e magamat?
Kedveskedő simulásod,
(Aludj’, álmodj’ angyalom)
Hű lélekből, forró szivből,
Nem hizelgő szóból, szivből
Erednek-e majd vajon?
Ember előtt, Isten előtt
Bátran jársz-e majd velem?
Nem lesz-e, ki már titokba’
Magát kebeledbe lopta,
S kaczag gyarló hitemen?
Nem lesz-e, hogy a míg szemben
Irigyel majd a világ:
Hátam mögött… Gyönge sziv te!
S ha emberi sors vár szinte:
Hordod, mit a végzet ád.
S sziv! – ha jobb léssz: mint erős vagy,
S hitlenebb, mint gyáva tán?
A mi most kinozna, hagyd azt:
Bármikor bekopogtathatsz
A temető ablakán.
Ne félj! ottan megpihenhetsz,
Senki meg nemlátogat,
Se jó barát, sem ellenség
Nem hat oda, hogy kilessék
Sebeidet, titkodat.
Ne félj! a sír zord sötétjén
Nem hatol át földi szem.
Mi lesz koporsód forgácsa:
Szived álma?... csalódása?...
Meg nem tudja senki sem.
… Ah! mi fagyos borzongás bánt:
Karom érzem leesik…
Ha most, csak egy pillanatra
A szivembe pillanthatna,
Ha rám vetné szemeit!
Oh ti világomat rejtő
Szunnyadozó csillagok!
Fényetek igaz-e? Tiszta?
S a mennyet veri-e vissza?
- Nyiljatok meg, nyiljatok!
Te gyötrődő, kétkedő sziv!
Mit rengsz, inogsz, mint a láp?
Mit alkoték szerelemmel:
Világomat ne sülyed el,
Csak még ma ne legalább.
Nézd! hiszen ez ajak, homlok
Más,m int annyi ezeré…
Oh, mi jó, hogy pihen, alszik,
S gondolatom ki nem hallszik…
- Csókom’ kedves, érzed-e?
Alszik, alszik… Tiz év mulva…
Oh én édes istenem,
Ki szárnyat adsz a madárnak:
Csak mint egy piczi mustármag,
Annyi hitet adj nekem!...
Forrás: Családi Kör 1. szám, 1867. január 6.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése