- Gróf Fekete Jánoshoz
1795. –
Barátom! – engedd meg, hogy úgy nevezzelek,
Szívesebben téged azért is nézzelek,
Hogy Orczy Lőrincznek voltál tisztelője,
Nagylelkű szülőmnek munkás követője! –
Hamvainak jobban nem is temjényezhetsz,
Mintha neki gyakran munkáidból küldesz.
A mit igért hajdon éltednek zsengéje,
Mutassa muzádnak sok szép szüleménye,
Javaslásán, mondod, bátran elindultál;
Helicon pázsitján nem hijában jártál:
Bizonyítsd bővebben, lássa örvendezve
Ama szárnyparipát magyarán nyergelve.
Azért is Voltairenak remek fordítását
Nyugványos éltednek legjelesbb fajzását
Fogom bizonyosan kezéhez adatni,
Szép Élyziumba általszállítatni,
Munkáid tárgyáúl hogy ezt választottad,
Illy terhes dologban magadat foglaltad,
Álmélkodva fejét majd fogja csóválni,
Mondván: ezt még senki nem merte próbálni. –
Biztos emberemet magyar öltözetben,
Fel is csinositva betyár készületben,
Rendeltem magyarnak, hogy hirét vihesse;
Még napnyugta előtt a révet érhesse.
Előálla Bandi: nem volt fejében bor,
Még is messze maradt lova után a por,
Süvegét szemére nyomta, és eltűne,
Pipára sem gyújtott, nyargalni sem szűne.
Csak hamar ott termett a Styx folyamánál;
Által kiált látván Cháront csónakjánál:
Bátya! vigyen kend ált’ sietve kell járni,
Ne hagyjon sokáig maga utánvárni.
Dömög a vén révész: Hej sallangos betyár,
Hol veszed magadat te jóféle madár? –
Az alatt csónakját sietve taszitja
Fejével köszönvén a parthoz állítja.
Megfelele Bandi:
Levelet Lőrincznek
Hozok, egy hajdoni jó Magyar Embernek,
Jeles barátjától hallom vagyon írva;
Én reám fijától különösen bízva.
Szóval ezer áldást, és köszöntést vigyek
A sok tisztelőktől, s válasz után legyek.
Örvezdezve mennék árnyékát tisztelni:
De nem szabad oda még élőknek menni.
Itt hetediknyáron ez előtt által ment,
Mint az öreg mondá, volt nagy öröm ott bent.
Igen kellett őtet a földön szeretni,
Mert sokan még itt is látszatnak tisztelni.
Egy kies tartomány árnyékos völgyében,
Gyakran egy forrásnál szép hársfa a tövében,
Szokta jó barátit nyájosan mulatni,
Világ történetin elméjét futatni-
Lássd tehát barátom, itt semmi sem gátol,
Megtudja mondani első, a kit látol,
Hogy kihez indultál, hol szokott tanyázni;
Izeneted híven fogja magyarázni. –
Alig hogy ezt mondá számosan siettek,
Öröm mutatással a révparthoz jöttek.
Ki azt kérdé, hogy van háza, s kertecskéje?
Árván hagyott fija, lyánya, s menyecskéje?
Gyakorol e magyar régi barátságot
Érdemel e tovább arany szabadságot?
Törvény szerint vallon fog e insurgálni,
Vagy csak vitéz karját pénzen redimálni?
Ki Törvény tételről, országos Dolgokról,
Pusztítás, foglalás, és véres harczokról
Törekszik mindenkép, hogy új hirt halhatna; -
Bandi pedig bár csak felelni tudhatna!
Előhozták másoknépek felkelését,
Mi okozta légyen Koronák vesztését?
Mért népek már eggyszer nem tudnak békélni,
A földi javakkal csendességben élni?
Mind ezekre Bandi csak vállat vonitott.
Hogy katona nem lett keveset hibitott.
Panaszolta, így járt pajtásinak hárma.
Vármegyékben nagy volt a fogdozás, s lárma.
Pedig talán nem kell hadi segedelem,
Mert most is részünkről nagy a győzedelem.
Igen sokat kellett Khel’ váránál nyerni,
Alig győzték hírét tiz postán megirni.
Annyi Vitézt látni érdem-ereklyével,
Egy Franczia sincsen talán életébe;
Mind el küldték ezek a föld kebelébe,
Nem irják hogy csapást ellenségtől vettünk,
Sőt hogy még idébb jött Francziát büntettünk;
Mert sok ezer foglyot kell neki táplálni,
Elvett várainkat sok néppel strázsálni.
De még is elveszett szine Magyaroknak
Számtalan özvegye van már Horvátoknak.
Székelység nem győzi magát regrutázni,
Lovasságot bajjal lehet remundázni.
Van e Ház, emberben hol nincs fogyatkozás?
Kit nem szomoritott erőszak, s fogdozás?
Csak a krompli nem fogy, mindenütt támadni,
Tengeri nyúl gyanánt látszik szaporodni,
Csalárdság, s irigység földön uralkodik,
Másoknak kárain ritka szánakodik.
Naponként embernek nő az álnoksága,
Minden sorsnak elmultrégi boldogsága,
Szűken adja napfény élesztő erejét,
Tagadja már a föld tápláló gyümölcsét.
Elhibázta rendét esztendő forgása;
Ritka víznek van meg a régi folyása,
Az ég sem harmatoz, a világ felfordult,
Maga vére ellen vérség is megindult,
Az ég sem harmatoz, a világ felfordult,
Maga vére ellen vérség is megindult.
Kígyó helyett ember szokik már csúszkálni;
Varjú is varjúnak szemet kiáskálni.
Vénheszik a világ,fárad a természet,
Lankad minden erő közel az enyészet.
Úgysem lehet sok jót már világtól várni,
Attól bizony könnyen meg lehetne válni,
Azért én is bátran koczkára éltemet
Sokra vakmerően vetettem fejemet,
Megőrzött veszélytől a gondos szerencse,
Hogy nem jutott reám hatalom bilincse.
Ti boldog árnyékok immár hallottátok
Küldésemet, mondám, kihez szóll tudjátok.
Míg ti kérésemet megfogjátok tenni,
Pányvás paripámmal csak itt fogok lenni. –
A Legénynek szavát helyesnek találván,
Eggyügyű eszétől annyit nem is várván,
Lassan eggymás után csak vissza fordulni;
Kezdének levéllel Lőrinczhez indulni
Csoportozni láttak többeket egy helyen,
Hová sok Tudós is vetődött hirtelen.
Gondolták hogy másutt nem is kell próbálni,
Orczyt bizonyára ott lehet találni.
Többek köztt meglátták, hozzá járúlának,
A kezéhez adák révtől mit hozának.
Barátja betűjét melly kedvesen vette,
Könnyes szeme mindgyárt nyilván jelentette.
Áldás mind azokra! kik még emlékeznek
Barátjokról, mondá, s meg nem felejtkeznek.
Ekkor az Egekre nézett sóhajtozva,
Többiekhez fordult mélyen gondolkozva.
Ott egy csomó Tudós vetélkedésének
Épen vége lett már heves beszédének.
Látszott egy ítélet többfelé hajlani,
Ezt a Styxen túl is csak lehet hallani.
Teleky Forgáccsal össze találkoztak,
keresni Lőrinczet többen szándékoztak,
De szemben ütközvén, őket megelőzte
És a nyert verseket örömmel közlötte.
- - - - - - -
- - - - - - -
Tudván, hogy már Bandi
soká várakozik,
Talán hevertében meg is unatkozik,
Igyekezett Lőrincz válaszát megtenni,
És a levélhordót útnak ereszteni.
Vidám nyerseséggel egy fa árnyékában
Válaszolt, mint látni ezen munkácskában.
Kedvesbarátival előre közlötte,
S öszvehajtván Betyár kezéhez küldötte,
Tetézett mértékkel magyarokat áldván,
Hogy sietve járjon utána kiáltván,
Számos izenettel terhelve bocsátja
Kegyes tekintettel kiséré, míg látja,
Vigan szól Cháron is Istenhozzád betyár,
Örömmel láttalak, jó hogy ismérlek már.
Majd kezemre kerülsz úgy is nem sokára,
Csak ne juss, mint lovad, kutyáknak fogára;
Búcsút vészen Bandi
köszöni révésznek
A szives látását, s igéri a vénnek,
Jöjjön tanyájára viszont megszolgálni
Igyekszik mindenben jó voltát hálálni.
Visszajött a Legény egész épségében,
Válaszát Lőrincznek úgy hozván kezében,
A mint hogy itt híven el küldött irása
Fel vagyon jegyezve szives tanácslása.
*
„Pajtás! Dicsérhetem méltán verseidet
Abban is különös igyekezetidet,
Hogy a magyar nyelvnek diszét felemelni
Vágyódol, azt nyilván kedvesebbé tenni;
Igyekező kedved meg se is csökkenjen,
Maradványid hire világra terjedjen:
Légyenek többeknek hasznos példájára,
Dicső Nemzetünknek egyenes hasznára
Munkáid tárgyául ollyat is választhatz
Mellyért a rostától békével maradhatsz:
Kárban vesz, ha nyilván nem lehet nyomtatni,
És minden magyarral bátran olvastatni;
Most már úgy is minden sarkából kifordult
Ritka ember a ki tanácsra nem szorult,
Csak minden rendűnek van mit javaslani,
Találsz minden sorsnak hasznosát mondani
- - - - - - - -
- - - - - - - -
- - - - - - - -
Engedelmességre birjad jobbágyokat,
Békességtürésre gyengült sorsúakat;
Gazdag, a ki nem vágy szomszédja javára,
Irigységgel nem néz rakott pajtájára
Mi haszna dúzsgazdag napestig törekszik
Boldogtalan sorsa éjszakán nem nyugszik.
A nagy gazdagságot nincs mért irigyleni,
Kevéssel is lehet szerencsésnek lenni.
Legnagyobb méltóság czifra nyomorúság,
Középszerű sorsban van inkább boldogság
Ha nagyra vágyástól tudhat őrizkedni,
És maga sorsával böven elégedni,
A ki tudja gondját baját Királyoknak,
Nem irigyli sorsát soha más Nagyoknak,
A fényes hivatal csak terhes dicsőség;
Kevés nyugodalom szoros kötelesség.
Ne vágyjon a varga messze kaptájától,
Gazda ne távozzék az eke szarvától,
Közjó m unkájában kiki jó részt vehet,
Csak annyit vállaljon, a mit elviselhet.
Biztassd, hogy úgy kiki eggyaránt a jármát
Húzza, köz tehernek úgy is vegye hasznát.
Szelíditsd perlőket a szép csendességre,
A perpatvar helyett inklább eggyességre,
Igazgassd Bírákat, hogy tekintetéért
Hatalmasnak, vagy is ennek felelméért,
Ne tudjanak soha másképen szóllani,
Mint lelki esméret szokta javallani.
Mondhatod a Papnak, hogy jó példát adván,
A szép erkölcsökben magát gyakorolván,
Gerjessze a népet mértékletességre,
És csak valóságos tökélletességre
Tegyék Religiót régi épségébe,
Úgy lészenmindenkor tisztelt szentségébe.
Takarosan élni tanítsd gazdagokat,
Szorosabb időkre tartsák vagyonokat:
Lehessen magokon mivel segiteni,
Ügyefogyottaknak sorsán könnyíteni.
Hagyjon fel a Magyar nagy pompatétellel,
Világ több részéről hozott eledellel;
El ne pazarolja javait hívságra,
És útat ne nyisson nagyobb romlottságra.
Asszonyok Uroknak engeszteljék szivét,
De meg ne fogyasszák azoknak erszényét;
Légyenek sőt inkább gondos megőrzőji
A minek férjei lehettek szerzőji.
Nevekszik az érték lassú keresményből
Valamint a méz is aprós gyüjteményből.
A hol egyesség van lehet boldogúlni,
De hol ez hibázik könnyü elpusztúlni.
Jo nevelést szülék mond el ne mulassák
Soha magzatjukat kényen ne szoktassák,
Árthat a gyermeknek töltött akaratja
Ifiunak hibás gyakran gondolatja
Világ piaczára majd ő is kiálhat,
Többféle élet közt külömbséget láthat.
Ha fél világot is fog bár öszve járni
De megelégedést bajosan találni
Gyermeki esztendők, mint fris hó elolvad’ (nak)
Ifiuság hamar rózsaként el hervad
Emberkor mint gyümölcs majd indúl fonnyadni
Tőke gyanánt vénség redvessé possadni.
Elgyengült Hatalmas vagyon könnyes szemmel
Mint egy csonka Vitéz gyermek félelemmel.
Világi dicsőség nem lehet állandó
Leg híresebb szépség, melly igen múlandó
Igaz érdemét is gyakorta ocsárlják
Jó Királyt, nagy Vitézt sírjában gyalázzák.
Tudomány erősség fogy gyertya módján
Siet minden élő halál sirhalmára. –
Barátom! isméred rejtekét szivemnek:
Adj helyt onnan eredt szíves intésemnek.
Ne késedelmeskedj, még lehet, jót tenni,
Környülállásokat nem kell könnyen venni,
Áldjad alkotódat, hogy emberé lettél,
E Nemes Hazában Magyarnak születtél,
Ingyen kegyelméből arany szabadságra
Jutottál, valóban földi boldogságra.
Nem kis csuda hogy ezt eddig megtarthattad
Sok nagy szélvészekben megoltalmazhattad
- - - - - -
Becsüld bár meg Magyar illy drága kincsedet
Sokaktól irigylett e jeles díszedet!
- - - - - -
Végső szavaimat idézem hozzátok
Kiknek szivén nyugszik még édes Hazátok!
Kívánok ezer jót felölle hallani,
Áldást, békességet reátok szóllani:
Ép erő, egésség állja testeteket;
Szerencse kisérje minden lépésteket:
Ott lesz nyúgodalom jövendő haljéka,
A honnan ezt küldi Lörincznek árnyéka.
**
Véghez vitt Barátod leveled elküldvén,
És a mit kivántál arra választ nyervén,
Egész történetet ide feljegyzette,
A mint kitelhetett versekben szerzette.
E csekély munkáját tartsd bár csak magadnál
Ne hogy neheztelést okozzon másoknál,
Nem akara senkit avval megsérteni
Csak bővebb Muzára magát ébreszteni,
Nyomdokát a fia követni attyának
Most kezdi pengetni hurjait lantjának,
De még a remekjét meg nem csinálhatta,
Czéhben bévételét sokáig várhatja;
Nevendék Muzától vedd ezt is kedvesen
Fogadd egy Kontárnak munkáját szivesen,
Nem lehet ő tőle most többet kivánni
Hibáivul méltó még kegyesen bánni,
Magyar versszerzésbe követte példáját
Noha nem vágyódhat elérni pályáját.
JÁNOS, aki voltál attya tisztelője,
Légy a fijának is szives kedvellője.
Forrás: Aspasia 1. kötet – Szerkeszteté Kovacsóczy Mihály –
Pesten kiadá Füskúti Landerer Lajos 1824.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése