Meddő gyönyörrel, tikkadt szenvedéllyel
Hogy reszketek én, ha leszáll az éjjel,
Álomba fúlva és álomtalan...
Mért nem jöttél meg én drága fiam.
Vágytól sugárzó fehér nyoszolyámat
Mint hollószárny beszárnyalta a bánat
És belémvágta körmét szilajon...
Te meg sem fogant édes magzatom.
Nem volt szerelmem tán elég hatalmas?
- Szép lettél volna! Büszke, diadalmas!
Szemed szivárvány, a hajad selyem...
Királyok álma, kis fejedelem.
Te ott jártál a testetlen világban,
Míg izmos karom te feléd kitártam
Míg sírtam érted, hossza, könnytelen
S anyád vállára hajtottam fejem.
S míg minden csókom ajakán kiégett,
Úgy múltak el a csüggedő, bús éjek
Álomriasztón, némán, hasztalan,
Lelkemből fogant drága kis fiam.
(Forrás: Debreceni Szemle 1912. 2. szám)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése