Erdős Renée: Dalok

I.

Kis virágos földem rohanó ár mossa,

Lombosodó fáim dühös szél csapdossa.

Kicsi kunyhóm falát verdesi a zápor –

Nekem ugyan kijut az istenáldásból!

Hejh, jövő tavasszal más talajba vetek!

Vad patak partjára kertet nem ültetek;

Kunyhóm rakom kőből, nem zizegő nádból,

S kikémlelem a vészt, csaló napsugárból.

Akkor aztán, ülvén a födött pitvarba!

Diadalmas szemmel nézek a viharba –

Kopogó záporral egy szót se cserélek –

De ki tudja, akkor – szebb lesz-é ez élet?

II.

Minden éjjel azt álmodom:

Szerelmesem nászra készül;

Egy halovány liliomot,

Szőkehaju tündérlányt vesz feleségül.

Minden éjjel ujra látom

Nászi pompa ragyogását,

Egy halovány liliomnak

Égő tűzben kigyúlását, kihamvását...

III.

Hófehér liliom,

Kár néked meghalnod!

Emésztő vad tűzben

Némán elhamvadnod.

Gyilkos a melege,

Kénköves a lángja...

Csak a tüskerózsa

Erős szirma állja.

IV.

Én voltam a tüskerózsa,

Szerelemnek erős vadvirága.

Hejh, az a tűz hogy égetett!

Halállal hogy fenyegetett!

A szikráját, zsarátnokát,

A pernyéjét, a hamuját

Felém hogy dobálta!

Alkonyatkor sírva borult

Megzaklatott fejem a párnára –

De ha jött a piros hajnal

Fölébresztett csókkal, dallal –

Hejh örök a mese róla:

Én vagyok a tüskerózsa,

Szerelemnek erős vadvirága.

Forrás: Irások könyve I. évf. 3. sz. Bp., 1905. febr. 1. – Írja, szerkeszti és kiadja: Erdős Renée