Erdős Renée: Nem titkolózom

Nem titkolózom, óh ne féljetek!

Megtudjátok ha újra szeretek.

Idők multán, ha majd csók éri ajkam;

Elmondom újra hangos, büszke dalban,

Hogy mindnyájan örüljetek velem.

Óh mert hideg és szomorú a föld!

Kevés rajta a dal, a szerelem.

És kevesen értik meg a gyönyört,

A nagy gyönyört, mely imádság és szentség

Mit lélek és test együtt érez át.

Két sziv hatalmas összedobbanását,

Két fiatal száj csókokba forrását,

Mely ha remeg, úgy érezi:

Vele megremeg az egész mindenség

S a néma légben izzó dalok kelnek!

Óh elmondom, ha pihenő lelkemnek

Új tavasza kél, új virága nyit!

A légbe szórom piros szirmait

Reményeimnek, vágyaimnak,

Hogy töltse be a fázós sziveket

A melegség, a fény, az illat!

Azt akarom, hogy üdvöm jöttivel

Minden sziv az üdvét kivánja.

Azt akarom:

Hogy asszonyi könny vágytól hulljon

Hogy férfi arca kipiruljon

Hogy a fagyos föld keljen nászra

Ha megcsendül nászi dalom.

Ha megcsendül nászi dalom!

Ha még megérem, hogy fejem

Egy kéz – erős, puha, fehér –

Megsimogassa lágyan,melegen.

S a rámboruló komor éj

Csillagözönnel gyúljon ki fölöttem,

Hogy egy szerelmes ajk feligya könnyem

S egy erős vágy lelkemig égjen –

Óh ha megérem!

Most még úgy gondolok rá mint mesére,

Ma még, ha szól valaki róla

Nemet intek az első szóra.

Ma még úgy érzem magamat,

Mint aki távol vidékekről tért meg

Egyhangú, szürke otthonába,

Hol kötelesség, munka várja,

S lelkén a nagy látások, elmúlt képek

Hangulatok, álmok, emlékek

Idegen ragyogása ég:

S a jelent többé nem találja

Ami körötte van: nem látja –

Csak visszanéz, csak visszanéz.

Most még úgy érzem magamat,

Mint ki kedves halottat temetett

Aki, bár nyugszik, nem múlt el egészen.

Ezer apró emlékezésben

Szemébe sír, vagy ránevet.

És meglehet: egy életen keresztül

Közelebb lesz hozzám egy halott emlék

Mely lelkem húrján fájva rezdül:

Mint a jövőnek színes, gazdag álma.

És ahelyett, hogy útra kelnék

A boldogság felé: itt maradok.

Várva csodára és feltámadásra.

S nem kell a felvirradó élet:

Csak visszanézek, visszanézek...

S akkor, hiába tavasz sugár

Virágcsók, selymes fuvalom:

Nem halljátok többé nászi dalom.

Reám új szerelem hiába vár!

Leszek magányos álmok álmodója

Leszek a gyönyörök tagadója.

Elmúlt dalok szótlan szerelmese

Egy halott emlék élő hitvese

Forrás: Irások könyve I. évf. 8. sz. 1905.júl.1.