Köszönöm a piros rózsákat.
Tegnap, hogy elment és én magam maradtam
a szomorú különös alkonyatban:
valami bágyadt, érzelmes, meleg
hangulat szállta meg a lelkem.
Csak eltűnődtem, elmerengtem
azon, amiket mondott. Ölbe vett
s rohant a képzelet velem
szédületes lejtőkön föl s alá,
amíg megszédült a fejem,
amíg az arcom kitüzesedett.
Akkor helyemről ijedten fölálltam,
akkor kitártam jól az ablakot,
s a hűvös alkonyati szélnek
odatartottam az arcom, a vállam
s ez lassanként megnyugtatott.
- - - -
Ma jó kedvem van. Kora reggel kaptam
a levelét. Óh, ennek a levélnek
megint minden sora ellenem lázad!
Ne írjon így s ne szenvedjen miattam
Most ne. Később. Lesz módja rá elég –
Írnék többet, de hisz látom ma még.
Köszönöm a piros rózsákat.
Forrás: Irások könyve I. évf. 8. sz. 1905. júl. 1. Bp. –
Írja, szerkeszti és kiadja: Erdős Renée
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése