Bárd az ég is, meg-megvillan
lelkeket irtana.
Hamuszürke vatelinban
jajgat a kisbaba.
Csepp ujjal az arany-lázas
tornyokra rámutat.
Anyja előtt bezárták az
urak a kapukat,
döndödi dön
döndödi dön.
Gyenge arcát üti-veri
a havas zivatar,
ha a telet kiheveri
mit akar, mit akar!
A kis istent mi megszánjuk
emberek, állatok,
kályhácskája lesz a szájunk,
szedjétek lábatok,
döndödi dön
döndödi dön.
Könnye van csak a mamának,
az csorog tej helyett.
Soványkodó babájának
tejecskét fejjetek.
Hallgassuk, a csuda-üveg
harmatot hogy csobog,
szívet nyomni kell a süveg,
megszakad, úgy dobog,
döndödi dön
döndödi dön.
Vércsöpp fut a jeges égre,
bíbor-gyöngy, mit jelent?
Ül Herodes gyihos ménre,
gyilkolni védtelent.
Fodros nyerge vastag tajték,
kigyó a kengyele,
beledöbben a sok hajlék,
ádáz had jár vele,
döndödi dön
döndödi dön.
Megmenekül, úgy remélem,
a fiú, a fiú,
kívánjuk, hogy sose féljen,
ne legyen szomorú.
Vigadjunk, hogy enni tud a
rongyosok új fia, -
kerekedjék, mint a duda,
orcája dundira,
döndödi dön
döndödi dön.
Forrás: A magyar költészet gyöngyszemei - Mai magyar költők 288-289. old., Ifjúsági Könyvkiadó
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése