"Lassúdad országos eső,
nehézkedve és panaszkodva"
Attila írta így, amint
kinyílt az idő nedves odva
s hová tekintett, doh, nyomor,
moha sötétlett növekedve.
S hiába termett több idén,
attól se lett már jobb a kedve.
Közös ügyünk a jó eső,
illatos, kedves, nyurga vendég,
vártuk mi költők, s pórfiak,
miként az érdemelt szerencsét.
Nekünk esik! A porhanyó
fekete föld ezt mind beissza.
Aki ma épít, várt reá,
s idézi szomjas szóval vissza.
Eső csak ess! Csak hullj, perelj,
mozgósítva és dobperegve,
ütemed vidám induló,
zsendül a fűszál növekedve.
Klorofil- és rügy-biztató,
tavaszi földünk dirigense,
traktorok kését könnyítő,
tervszerű, hosszú jószerencse.
Verd a tetőt! Sikolts, eresz!
Locsogjanak a méla tócsák,
s huppanva bennük béka is
kerülgesse "a csősz karóját".
Pattogva, zengve ess eső!
Itasd a földet és a kertet,
derék nedűddel így segítsd,
szolgáld a népet és a tervet!
Forrás: A magyar költészet gyöngyszemei - Mai magyar költők 237-238. old., Ifjúsági Könyvkiadó
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése