Mikor én fogtam meg a kormányt,
a bárka orrából a férfiak
felém fordultak kérdő szemmel
és egyikük eloltotta pipáját.
Nézték, hogy miképp akarom
megmarkolni a kis hajót,
az ide-oda táncolót,
alattomos hullámokon.
Mit éreztél, Kolumbusz Kristóf,
Nyugat-India fekete
ismeretlen ege alatt;
a lelked mivel volt tele?
Mit érzel mozdonyvezető,
mit éreztek, kormányosok,
amikor a nagy gép dohog
s kezetekből szökken elő
s bőgve indul a messzeség
párhuzamos pályáira,
vagy a tengert, a szürke, kék
vizet csattogva metszi szét?
Azt, amit én? Igen, igen...
Mert a tenger nem verte el
hajóm orra elől a célt
sorozott ütéseivel.
És éreztem a bárka minden
moccanását idegeimben
és a hullámok cselvetéseit,
s örömmel láttam, hogy a néhány
férfi, elől, a bárka orrán
tréfál, pipál s rám nem is hederít.
Forrás: A magyar költészet gyöngyszemei - Mai magyar költők 271-272. old., Ifjúsági Könyvkiadó
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése