Kezünkre meredtünk
újra meg újra:
nem láttunk rajta semmit,
ami gyanút ébresztene.
És mégis, bűnösöknek éreztük magunk.
Átvágtunk utcákon, tereken
mint akik kopók elől futnak
védelme alá vérpiros kapuknak.
Ott végre biztonságban voltunk:
gondoltuk, nem látják rajtunk a vért
s azt is hihetik, hogy valaki
csókolózik a kapualjban.
Menekültünk
- mint mondják –
önmagunk elől.
Most már tudjuk,
hogy ártatlanok voltunk.
Ford.: Képes Géza
Forrás: Nagyvilág XVII. évf. 8. sz., 1179.old.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése